Sietnie kell a nagyváradi Bánffy-pártnak a megalakulással. A nemzet ellen készülő fátum kérlelhetetlenül közeleg. Össze kell fogniok, védelemre készülniök végre a becsületes hazafiaknak. De közelebbről is készülnünk kell a meglepetések ellen. A kolozsváriak a nyílt zászlóbontással már megelőztek bennünket, Báró Bánffy Dezső főudvarmester ismeretes cikkére kiröpültek Kolozsvárott is, miként Nagyváradon, a pártalapító ívek. Szövegük:
Alulírottak magunkévá tesszük azt a politikai programot, amelyet báró Bánffy Dezső a Pesti Hírlap „Izoláltan” című cikkében kifejtett, és belépünk abba a pártba, mely ezen program alapján megalakult.
S gyűjtik szépen, rendre az aláírásokat, sőt báró Bánffy Dezső már táviratilag felelt is a vezéremberek kérdezősködéseire. Válasza ez volt szó szerint: „Értesítése igen kellemesen lepett meg, én állom a küzdelmet, csak legyen kivel.” Immár Nagyváradon is sietniök kell azoknak, kik katonái a gazdasági függetlenségnek, a magyar vezényleti nyelvnek, a választói jog kiterjesztésének, szóval mindannak, amiért a függetlenségi párt is küzd, s amiért ezután minden magyar embernek küzdenie kell.
Nagyváradi Napló 1903. július 16.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.