109. A BOHÉMEKRŐL
109. A BOHÉMEKRŐL
Néhány napja temették el Párizsban Hille Pétert, a nagy bohémet. Murger, aki 1861-ben halt meg, Scènes de la vie de Bohème (Jelenetek a bohém-életből) című könyvében fordította a közönség figyelmét azokra a művészekre, kiknek életükben talentumukon kívül semmijük sincs. Murger még a klasszikus kor legelső és legnagyobb költőjét: Homéroszt is a bohémek közé számítja, mint aki szintén a néptől élt, abból, amit – dalolt, aki elfogadta az alamizsnát és örült, ha éjjelre barátságos emberek szívességéből tető alá került. Ide számítja még azokat a dalosokat is, akiknek a francia fejedelmi udvarban (Toulouse-ban) a legszebb tearózsa nyílott s amelyet a király ünnepek alkalmával maga tűzött kedves dalnoka mellére. Az első igazi bohémnek Pierre Gringoire-t tartja, aki az élén állott egy egyesületnek, amelynek Gondtalan gyermekeknek [!] volt a címe. Ilyenek voltak még a XVIII. században a német Günther, a svéd Bellmann, a XIX. században az amerikai Poe Edgár. Ma is akadnak még cigánytemperamentumú ifjak és öregek, akik, nem törődve a holnappal, szegényen, de gondtalanul csak a má-nak élnek. De az igazi bohémséghez az isteni könnyelműség és emberi nyomorúság mellé kell a talentum isteni adománya is. E nélkül bizony csak – lump a bohém.
Budapesti Hírlap 1904. május 19.
