112. ELZÁSZ-LOTHARINGIA
112. ELZÁSZ-LOTHARINGIA
[Párizsból írják:]
Különös és figyelemreméltó dolog, hogy most, mikor a hivatalos Franciaország békességet akar a Vatikánon kívül az egész világgal, mikor a baráti és szövetséges Oroszország a legkritikusabb helyzetben van, – egyszerre, hirtelen, buzgóan és szenvedelmesen vette elő újra a francia közvélemény Elzász-Lotharingia kérdését. Nemcsak a nacionalista, de a kormányhoz közel álló lapok is mostanában hosszú cikkeket írnak a harmincnégy év előtt elvett tartományok helyzetéről s erőszakos németesítéséről, melyet határozott siker kísér a francia lapok szerint is. Telve vannak súlyos vádakkal s panaszokkal a francia lapok. A németek tudniillik nem válogatósak a maguk németesítő eszközeiben s nem csoda, hogy a francia lapok arról panaszkodnak, hogy még a jó franciák nagy része is kénytelen az elfoglalt tartományokban renegáttá, aposztatává válni. A francia lapok óriási kivándorlásról írnak, holott bizony ma már kevés francia vándorol ki Elzász-Lotharingiából. Megalkuszik legnagyobb részük a kényszerűséggel. Való, s a francia lapok fájdalmasan is hangoztatják, hogy a német bevándorláson, a hivatalos alkalmazottakon kívül a katonaság és az egyház a németesítés két leghatalmasabb eszköze. Csak maga a strasbourgi katonai helyőrség például 25 000 főből áll. A német kormány másrészről jól vigyáz, hogy a lelkészek ne legyenek kerékkötői a német törekvéseknek. Bizony talán már újabb harmincnégy év múlva jóformán egészen német lesz Elzász-Lotharingia. A francia lapok elkeseredésükben egy kis csúfolódással próbálnak elégtételt venni maguknak. Sok igazsággal s gúnyosan írják le, hogy milyen kirívó, ízléstelen és brutális mindaz, amit a híres német kultúra harmincnégy év óta a francia kultúra elnyomására alkotott. Főképpen a német városrendezésekről, építkezésekről ír sok jogos kigúnyolással egyik-másik párizsi lap. Az azonban bizonyos, hogy a francia közvélemény ma már bizonyos melankóliával, a lemondás fájdalmával tárgyalja az elvett tartományok ügyét. Az À Berlin-t ma már a sorok közül sem lehet kiolvasni.
Budapesti Hírlap 1904. május 28.
