13. A SZÍNHÁZ CSŐDJE
13. A SZÍNHÁZ CSŐDJE
Az Idő siet és hamarabb megőrli a színházat, mint legédesebb álmainkban reméltük. A Balkánon még, az ifjú nációk badar életében, bolondokul tarthatja az embereket Histrio. Ám fejlődött társadalmunkban vége a dicsőségnek. Mit akar a színház? Mit nyújt? Hova tart? Tolsztojjal szólván, miért kell tengernyi vérrel, búval, vággyal, verejtékkel, idővel, pénzzel, önámítással áldozni e modern, sok ajkú és kegyetlen Nérónak?
A mai színház leghívőbb embere, Antoine, a nagy irodalmi békéltető, a zseniális direktor, mondja most: a színház üzlet. Üzlet, mint akármi. Nem jelent és nem képvisel semmit. Nem több, mint a cirkusz. Emberformájú kutyakomédia. Annak a kornak indulunk, mikor mindenki olvas és főképpen mindenki – ír. Nagy jelenségeket sőt nagy művészi megihletéseket kap az ember mindenből. Egy gyönyörűen oktatott kutya az Életnek olyan mélységeire képes figyelmeztetni bennünket, mint néhai Irving vagy nem néhai Sarah Bernhardt. Akárhogy harcolnak a fantázia ellen, a fantázia delelőben van. A modern ember a fantázia embere. Ezt a fantáziát nem tudja jóllakatni a színház.
Imádni való ember Antoine. Imádni való ember Carré, az Opéra-Comique igazgatója. Hiába: újságírók nélkül lélekzeni sem tudna a világ. Ők újságírók, kik belopóztak a dohos, csúnya, hazug várba, és most fölrobbantják. Carrét ugyanis most azzal vádolják Párizsban, hogy vagy pénzes emberek színdarabjait adja elő, vagy csak olyan darabokat, melyek okvetlenül pénzt hoznak. Tehát fércdolgokat, tisztelt publikum. Carré passzív lovag. Antoine bátor és vértezetlen. De mindkettőjüknek hálás lehet a világ. És hálás lehet a Ville-Lumiere-nek, mely meggyilkol minden ártalmas babonát.
Most a színházat gyilkolja. Odatartja a világ elé ezt a kellemetlen zsarnokot: lásd, haszontalan, és ki kell tekerni a nyakát.
Nem a színház hal meg. De a mai ravasz színház, mely szekerébe fog be mindnyájunkat. Azt hirdeti, hogy köze van a művészethez, az emberiség nagy álmaihoz. Holott hazudik.
Úgy fogunk színházba járni nemsokára – már akik fognak – mint a kesztyűsboltba avagy virágkereskedésbe. Mint akármelyik üzletbe, ha egy-két feledő negyedórát akarunk vásárolni. Az irodalom pedig végleg el fog válni tőle. Hogy is találkozhattak ők?
Budapesti Napló 1905. október 19.
Lellei
