229. A DICSŐSÉG HATÁRAI

Full text search

229. A DICSŐSÉG HATÁRAI
[Párizsból jelentik:]
Paul Deschanel most szép beszédet tarthatna az emberi nagyság semmiségéről. Deschanel ugyanis a francia akadémia tagja, képviselő és a képviselőház egykori elnöke. Azelőtt ő volt a parlament legszebb embere s még most is a legpiperkőcebb parlamenti szónokok közé tartozik. Egyidőben még majdnem köztársasági elnökké választották, több ízben a legzajosabb botrányok hőse volt. S mindezek ellenére elásta a végzete.
Egy levelet címeztek a nevére hamis lakáscímmel. A levél természetesen annak rendje és módja szerint a postahivatalhoz került s a közönyös alkalmazott egyszerűen ráírta a levélre: A címzett ismeretlen.
Ennek az esetnek ötletéből több francia lap felelevenít egy hasonló esetet, mely nem kisebb emberrel történt meg, mint Alphonse Daudet-vel. Daudet egy külföldi tisztelőjétől levelet kapott egyenesen a francia akadémiához címezve. Daudet tudvalevőleg nem szerette az akadémiát, nem is volt tagja sohasem. A „Halhatatlanok” című regényében véres, kegyetlen szatírával kigúnyolta és nevetségessé tette az összes halhatatlanokat. Minden akadémikus rettegett már a Daudet név hallatára is.
A levélhordó az említett levelet egyenesen az akadémia titkárához vitte. A titkár elolvasta a címzést egyszer, kétszer, háromszor, elpirult, a vállát vonta, azután közönyös hangon így szólt, lassan silabizálva a világhíres Daudet nevét: Daudet… Daudet… A címzett ismeretlen… Teljesen ismeretlen…
Így állt bosszút az akadémia a nagy Daudet-n. A maga módja szerint…
Budapesti Napló 1906. december 12.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit