Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
Az osztrák hadseregparancsnokság annyira belelovalta magát abba a téveszmébe, miszerint az ellenség Piacenzán át fog támadni, hogy ettől a téves felfogástól többé szabadulni nem tudott. Hiába jelentették a Sesia mentén álló csapatok, hogy a tulsó parton Casale és Vercelli között, de főleg az utóbb említett helyen nagy sürgés-forgás van és nagyarányú csapatösszevonások történnek, a hadseregparancsnokság csak nagy nehezen és csak napok mulva reagált némileg az erre vonatkozó, mind sűrűbbé váló jelentésekre, csakhogy sajnos, a legközelebbi kémjelentés ismét a régi tévhitbe zökkentette vissza elsősorban a hadsereg vezérkari főnökét s ennek révén magát a hadseregparancsnokot is. Ez a dolog amily sajnálatos, egyben époly tanulságos is. Kellő földerítés nélkül, bekötött szemmel hadjáratot vezetni nem lehet, és az a hadvezér, aki helyzetmegállapításait és elhatározásait leginkább csak kémjelentésekre alapítja, az ritkán, vagy talán sohasem lesz képes a helyeset és megfelelőt eltalálni.
Igaz, hogy a montebelloi ütközet végeredményben nemcsak az osztrák, hanem a francia hadvezetőséget is megtévesztette, de III. Napoleon és vezérkara hamarosan rájöttek a tévedésre és ami fő, sikerült is nekik az osztrákok részén a montebelloi ütközet révén még inkább gyökeret vert tévhitet a maguk javára kihasználni. Ez kétségkívül ügyes dolog volt.
Ami pedig III. Napoleon oldalmenettel kapcsolatos és Vercellin át intézendő fő támadási tervét illeti, én azt, egyik-másik ellenkező vélemény ellenére, nagyszabásúnak, igen jónak, sőt pompásnak tartom. Szó sincs róla, hogy aktív és helyesen cselekvő ellenféllel szemben a hátországgal való összeköttetéeit kockára tevő szövetséges sereg a tervezetett oldalmenet, illetve oldal- és háttámadás folyamán igen könnyen válságos helyzetbe juthatott volna, de ez az én nézetem szerint semmit sem von le a nagyszabású terv megalkotóinak érdeméből, sőt ellenkezőleg még nagyobb elismerést és dicséretet van hivatva számukra biztosítani.
A Napoleon által elhatározott offenzíva nagyban véve három irányban, az osztrákok egyik szárnya, vagy azok közepe ellen volt végrehajtható. E három eshetőség mindegyikének megvoltak a maga előnyei és hátrányai, de az osztrák hadvezetőségen immár úrrá vált aggodalmaskodás és kapkodás mellett szinte biztosra vehető, hogy e támadási irányok akármelyike végeredményben célhoz vezetett volna.*
A porosz vezérkari mű 48–49. oldalán a három fő támadási irányra vonatkozólag a következő érdekes fejtegetéseket olvassuk: „Die Operation am rechten Po-Ufer bedingte, dass eine Armee von circa 200.000 Mann sich hauptsächlich nur auf einer einzigen Strasse eingeengt zwischen dem Strom und dem Gebirge, worwärts, bewegte, da die durch das Trebbia-Htal über Robbio ihrer Beschaffenheit nach wenig gangbar ist. Die Strasse von Alessandria nach Piacenza bietet eine Reihe von starken Stellungen dar und um diese zu vertheidigen, konnten die nach ihrem linken Flügel konzentrirten Oesterreicher in jedem Augenblick über ihre Brücke bei Vaccarizza wieder debouchiren. Endlich musste bei weiterem Vormarsche nothwendig Piacenza grosse Schwierigkeiten bereiten. – Der Angriff der Alliirten konnte ferner von Valenza und Casale aus gegen die feindliche Front gerichtet werden. Ein solcher führte indessen Angesischts des österriechischen Heeres über den Po und Sesia durch ein wegen der Reis-Kultur schwieriges Terrain gerade auf die verschanzten Stellung der Oesterreicher. Diese konnten ihre Hauptmacht in einem Marsch hinter der Agogan versammeln und im unglücklichsten Fall wurden sie auf ihre befestigten Ueber gänge und hinter den Ticino zurückgedrängt wo sie augenblicklich neuen Widerstand leisteten. – Es blieb dann aber noch die dritte Möglichkeit, eine Umgehung der rechten Flanke der Oesterreicher. Die Eisenbahn gewährete dabei den Franzosen einige Hülfe; bei Vercelli und Novara konnten sie nur auf den äussersten rechten Flügel des Feindes stossen. Bis hierher waren gar keine Schwierigkeiten, weiter aber wurden alle Verhältnisse auf die Spitze gestellt. Die Verbindung mit Genua war dann ganz aufgegeben, die mit Turin in hohem Grade gefährdet. Man stand mit dem Rücken nach der neutralen Schweiz. Die unerlässliche Bedingung des ganzen Unternehmens war, das die Verbündeten Sieger in allen Schlachten blieben, dass also die Taktik für die Strategie einstand. – Dei bisherigen Massnahmen der Alliirten deuteten in keiner Weise auf einen Angriff in dieser letzteren Richtung. Das zeitige Aufgeben der Dora baltea-Linie, der Abmarsch des 3. und 4. Korps von Susa–Turin nach Alessandria lassen weit eher vermuthen, dass ursprünglich eine Offensive auf dem rechten Po-Ufer wirklich beabsichtigt gewesen ist. – Die Versammlung der ganzen französischen Armee zwischen Alessandria und Voghera, die Absendung sehr bedeutender Vorräthe in dieser Richtung, die öffentliche Ankündigung des kaiserlichen Hauptquartiers nach Voghera, die Oeffnung einer zweiten Strasse auf Piacenza durch das Trebbia-Thal, alle diese Umstände machen es warscheinlich, dass es sich hier um mehr als eine blosse Abwehr österreichischer Uebergangsversuche über den po gehandelt hat. Als aber das Gefecht von Montebello deutlich genug gezeigt hatte, dass die Oesterreicher gerade auf ihrem linken Flügel den Angriff erwarteten, und dadurch die Schwierigkeiten einer Operation auf Piacenza sich ausserordentlich steigerten, da mag Kaiser Napoloen beschlossen haben, durch Demonstration den Grafen Gyulay in seiner Voraussetzung zu bestärken, ihn zu weitern Konzentrationen links nach dem Po zu bestimmen, um dann mit überraschender Schnelligkeit und Kühnheit in siner rechten Flanke an den Ticino vorzurücken und die österreichischen Korps, welche zur Rettung des so nahe gelegenen Mailands herbeieilen würden, einzeln zu schlagen oder versammelt in der Flanke anzugreifen. Wich hingegen das österreichische Heer auf Piacenza zurück, so mochte man hoffen, ihm dort eine Katastrophe, wie einst in Mantua, zu bereiten. – Gewiss sind der Einsicht Kaiser Napoloens die grossen Bedenken, welche diesen Hoffnungen gegenüber standen, nicht entgangen. allein er durfte seinem Heere vertrauen und war den Oesterreichern numerisch bedeutend überlegen. Er handelte schnell, überraschend, kräftig und dem so Handelnden fallen meist immer die Vortheile zu, welche dem Abwertenden entgehn.”
A gyorsan és ügyesen végrehajtott nagyszabású oldalmenet pompásan sikerült. A legelől levő osztrák csapatok, a Sesia mentén levő előőrsök, azt észrevették ugyan és be is jelentették, de a hadseregparancsnokság ezeknek a jelentéseknek hitelt nem adván, az oldalmenet minden legkisebb megzavarása nélkül hajtatott végre.*
Nem egészen helyes tehát Horsetzkynek id. m. 263. oldalán foglalt ama megállapítása: „Der Flankenmarsch ward wie befohlen ausgeführt, nicht entdeckt(?) und gestört.”
Garibaldinak idejekorán és jó messzire történt előretolása szintén egyik igen helyes láncszemét képezte Napoleon nagyszabású hadműveleti tervének. Helyes mérlegelés és gondolkodás mellett a szabadcsapatoknak eme nagyarányú megmozdulása szintén alkalmas volt arra, hogy az osztrák hadseregparancsnokság figyelme teljes mértékben az északi szárnyra tereltessék, de a teljesen téves vágányra jutott osztrák fővezérlet elvakultságában már erre nem volt képes.
Hogy Urban altábornagy tetemes túlereje dacára a garibaldistákkal szemben állandóan a rövidebbet húzta, az elég gyenge bizonyítványt állít ki nevezett altábornagy magasabb vezetési képességéről.
