2. Az 1150. évi hadjárat.
2. Az 1150. évi hadjárat.
Miután sem György, a hosszúkezű, sem Vladimirko nem feleltek meg az Izjaszlavval szemben vállalt kötelezettségüknek, utóbbi 1150. év nyarán ismét kénytelen volt fegyverhez nyúlni, de póruljárt, mert ellenfelei megverték és Vladimirkó még eddig élvezett birtokaiból is ki akarta őt forgatni. Izjaszlav nagy szorultságában, bár a mult évi tapasztalatok nyomán nem valami nagy bizalommal viseltetett a lengyel és magyar csapatok iránt, mégis elküldte öccsét, a 18 éves Msztiszlavics Vladimirt II. Gézához, attól újból segítséget kérvén. És Géza most sem hagyta cserben sógorát, sőt még túl is tett annak kivánságán, mert orosz források szerint maga állott druzsinája és polkjai (testőrsége és ezredei) élére és bár már októberre járt az idő, megindult Ladomér felé.
Vladimirkó, aki ekkor Izjaszlavval szemben Belznél állott, Géza jövetelének hírére hazasietett és Przemysl várába zárkózott. Közben Géza a Szan balpartján előnyomulva, bevette Szanokot s azután Przemysl környékét kezdte pusztítani. A ravasz Vladimirkó látván, hogy itt erővel nem boldogul, a király környezetében levők megvesztegetéséhez fogott és sikerült is neki Kökényest, az esztergomi érseket, két püspököt és több világi urat céljainak megnyerni, akik az idő előrehaladottságára hivatkozva, rávették Gézát, hogy miután Halicsban már úgyis jókora zsákmányt szedett össze, seregével visszatérjen Magyarországba, magával vivén a fiatal Vladimirt is, aki aztán eljegyezte Belus bán leányát.
