Kecskeméti Ötvös Péter. Ref. eklézsia kincsei.

Full text search

Kecskeméti Ötvös Péter. Ref. eklézsia kincsei.
A XVII. század ötvösei közül legnevezetesebb: Kecskeméti ötvös Péter, kinek az ötvösművészetről s drágakövekről irt szakszerű munkája ismeretes a szakemberek előtt. Ez a mester 1660-tól a hetvenes évek végéig tartózkodott Kassán s főképen azért nevezetes, mert eddig két, máig is fenmaradt munkáját sikerült megállapítanunk. Az első egy „szőlőfő-alaku” serleg a kassai ev. ref. eklézsia kincstárában, melyet Kecskeméti Péter „nemzetes és vitézlő Latran János uram és szerelmes hitvestársa: nemzetes Csanády Judit asszony” megrendeléséből 1664-ben készített a nevezett eklézsia számára. A második munkája a 60-as évek végéről ered s Barna Ferenczné, Czeczi Dorkó asszony, Abaujmegye előkelő nemesei egyikének adományából ugyanezen eklézsia számára készitett „tarkán aranyozott” ezüstmedencze, melyet a kassai eklézsia a mult század elején, szomoru anyagi viszonyai miatt Négyesi Szepessy Jánosnak Miskolczon elzálogosított s későbben eladott. Ez most a miskolczi ev. ref. eklézsia tulajdonát képezi.
Kecskeméti neve mellett Nonnert Ötvös Pálé érdemel említést, mert ennek is fenmaradt egy munkája a kassai ev. ref. eklézsia kincstárában; egy trébelt ornamentekkel ékesített fehér ezüst kanna, melynek súlya 2230 gramm. A kanna donatorai keserűi Frater István és neje: Szilágyi Anna.
Csoma József devecseri földbirtokos és archaeologus magán-muzeumában van a Fái Mihály és neje Tököli Zsuzsánna által a ma már nem létező fáji ev. ref. eklézsiának csináltatott urvacsora-kehely, melynek feliratai a XVII. századbeli helyesirás szerinti betükkel vésve, így hangzanak:
Fay Mihali** Tököli Zuzana 1641.
„Ezt a pohart czinaltatta az nehai Fay Mihali uram meghagiatot * özvegie Tökölie Tököli Zusana urvaczoraihoz Fay ecclesianak. * Én Istennek tiztessegere es örök emlekezetnek okaert 1649 esztendőbe.”
Képét a devecseri muzeum tárgyai közt adjuk.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit