Az 1564-ben összeirt adózó porták száma nagy csökkenést mutat. Abauj vármegyében 1568 szabad és 118 1/2 hódolt portát állapítottak meg a dikális összeirások. A vármegye úgy a várak megerősítésére, mint a török elleni hadviseléhez való hozzájárulásra, nemkülönben a tisztviselők díjazására többször vetett ki megyei adót, még pedig a nemesekre is. Több ízben találunk a királyi adó behajtása végett tett intézkedésekre.
1572-ben a vármegye minden adórovás után fél köböl zabot rendelt szedetni s ezen kívül az alispán és a jegyző fizetésére kapunként 25 dénárt.
1573-ban a vármegye a szendrői várban teljesítendő közmunkával Mandolay Pétert bízta meg és felhatalmazta 80 dénárnak kapuszámszerinti beszedésére; az ő fizetését havonként 6 frtban állapitotta meg. Az 1567. évi 17. t.-cz. 11.§-a és az 1569. évi 19. t.-cz. 7. § már előbb elrendelte, hogy a vármegyebeli jobbágyok 12 napi ingyen munkát tartoznak szolgálni a vár erőditési műveleteinél.
Az 1574-ik évi Sarlós Boldogasszony napján Gönczön tartott vármegyei közgyülés a vármegye szükségleteire minden birtokos nemes személytől 50 dénárt, a középrendüektől 25, a kisbirtokuaktól 12 1/2 dénárnyi „taksát” rendelt beszedetni.
Ugyancsak Gönczön 1576. Reminiscere vasárnap utáni hétfőn tartott gyülésben a szikszói birák készségüket jelentik ki, hogy Szt.-Márton napjára a király adóját lefizetik s az adószedőt a gyülés szine előtt készpénzzel megintik az adó elfogadására; számadásaik felett eskütételre is készek.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.