IV. László.

Full text search

IV. László.
IV. László gyönge kormánya alatt az egyes főurak hatalma veszedelmesen megnövekedett. Finta nádor, Szaláncz várának ura már V. István halála után meg akarta fosztani a kiskoru Lászlót trónjától s Magyarország királyává a cseh Ottokárt választani, a kit egy évtized mulva IV. László magyar hadainak segitségével a habsburgi Rudolf vert tönkre. A mint a kicsapongó életbe merült IV. László, Fülöp pápai követet elfogatta, Finta nádor a királyt vetette fogságba, midőn egy kun nőnél mulatozott. Vasra verette s Lóránt erdélyi vajda őrizetére bizta. László király megszabadulván, 1281-ben Finta helyébe Németujvári Ivánt emelte a nádori méltóságba s Finta ellen hadat vezetett. Elfoglalta Gede várát, aztán megostromolta Szalánczot, majd Gönczöt vívatta meg, mely szintén az Aba nemzetség tulajdonához tartozott. Ezzel meg volt törve Finta hatalma. László király utolsó éveiben az ország zászlósai közt már nem fordulnak elő a Finták.
Az Aba nemzetség tulajdonába ment át 1276-ban Csákány, Böőd és Szina is, a mennyiben Eturuchnak birtokába került, a ki az Aba nemzetségekbeli Györgynek volt fia. Az Aba nemzetség az egyháznak is adott tekintélyes férfiakat; a belőle származó Mihály mestert mislyei prépostnak mondják az okiratok 1289-től 1292-ig. A mislyei prépostság már régebben alapittatott, valószinüleg kevéssel a tatárok kitakarodása után. 1286-ban a széplaki apátság is állott már; 1288-ban birtokai közt emlitik Olcsvát és Olát.
A három utolsó Árpád-király alatt Abaujvármegye következő főispánjainak neve maradt fenn: 1272-ben Ech, 1288-tól 1291-ig Péter, 1298-ban Péter, Somosi György fia, az Aba nemzetségből, 1300-ban Omode, az Izták fia, 1301-ben Salamon jászói prépost.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit