Fő ereje ezentúl is a kereskedelem marad, melyet I. Lajos halála után Zsigmond király számos kiváltsággal istápol. Ezeket a kiváltságokat azonban Zsigmond viszonzásul adta azért a tetemes segélyért, melyre örökös pénzzavarában minduntalan rászorult.
De Zsigmond király mindig pártját fogja a városnak, ha bárki csorbítani igyekszik a lakosok szabadalmait, sőt később is többször gyarapítja ezeket újabb kiváltságokkal.
Zsigmond ugyanis 1405-ben teljes vámmentességet adott az egész ország területén a kassai kereskedőknek; 1411-ben megtiltotta, hogy a 24 szepesi város kivételével bárki is bort vihessen a városba, 1419-ben pedig a kassai iparnak is rendkívüli kedvezményt ád, monopoliumot a parget-szövésre 43(fustanum seu barhanum), mely ezentúl csak Kassa falai közt szabad. Ugyanez esztendőben a parget-szövéshez szükséges fonál kivitelét is megtiltotta. 1429-ben még a vászonfehéritésre is kizárólag a kassai iparosok kapnak szabadalmat; ezt azonban kénytelenek megosztani Bártfával, melynek fő keresetforrása a vászonszövés volt. 1424-ben a birtokok után járó kamarai haszon fizetésétől is fölmenti a kassaikat; 1433-ban pedig felszabadítja a polgárságot és jobbágyaikat a katonáskodás kötelezettsége alól.
Ennyi szabadalom mellett, hozzávéve a lakosok szorgalmát és igyekezetét, föl kellett virágoznia Kassa kereskedelmének, mely uralkodó foglalkozása lett a polgárságnak, a mint egy akkori oklevél mondja: „Der ganzen Stat, arm und reich zu nucce.”
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.