A tanúk és okíratok által való bizonyításon kívűl hatalmas eszköze volt a bizonyításnak az ú. n. istenítélet, melyen forróvíz- vagy tüzesvaspróbák s a perdöntő bajvívások döntötték el a perlekedő felek valamelyikének igazságát. A tüzes vas- és forró-víz próba a XIV. század folyamán már országszerte kimentek a gyakorlatból; – csakhamar végeszakadt a perdöntő bajvívásnak is, mert I. Mátyás és II. Ulászló rendlkezései szerint e korban azt már csak a hadbíróság rendelhette el. A vármegye középkori törvénykezésének egyetlen olyan írott emléke sem maradt fenn, melynek alapján határozottan meg lehetne állapítani azt, hogy perbenálló a megyebeli ősök több-kevesebb alkalommal igénybe vették volna a bizonyításnak ezt a kétségbevonhatatlanúl középkori eszközét.
Mikoron azután a per valamelyes módon jogérvényes befejezést nyert: az ítélet végrehajtása a király kiküldöttjére, a pristaldusra várt, a ki egynémely jogtörténész véleménye szerint voltaképen a felek képviselője volt bizonyos esetekben. 441A végrehajtó közeg személyére nézve a birtokpereknél találhatunk némi kivételt, a mennyiben a végrehajtási eljárás legfőbb cselekményét, a birtokbavezetést (statutio) nem maga a pristaldus, hanem a királyi ember, a homo regius foganatosította.
Ime, a vármegyénk terűletén, elődeink e korbeli törvénykezési életében, egészen az 1526-iki gyásznapok szomorú korszakáig, ez volt az állandóan követett és – el kell ismerni – a legpéldásabb lelkiismeretességgel gyakorolt peres eljárás.
A mi az ú. n. perenkívüli jogügyleteket illeti, ezek ugyancsak a mohácsi vészig mind Bács, mind Bodrog vármegyékben kizárólag a bácsi, hájszentlőrinczi és titeli káptalanok hatáskörébe voltak utalva. A vagyonjogi viszonyok legkülönfélébb alakulatait szabályozó okíratokat, szerződéseket, valamint az írásbeli végrendeleteket is ezek a káptalanok készítették s okleveleik, mint hiteles helyek kiadványai, föltétlen bizonyító erővel voltak felruházva.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.