A vármegye állapota.
A vármegye állapota.
1867 június 3-án tartották az alkotmányos korszak első tisztújító közgyűlését. A vármegyei bizottmány tagjai teljes számban jelentek meg rajta. Az öröm érzése föllelkesítette az egész vármegye közönségét. A nehéz két évtized után, az 1861-iki kora tavasz nyílásának lefagyta után, senkisem mert már sem jót, sem rosszat biztosra várni. A vármegyei bizottmányi tagok a gyűlés megkezdése előtt vegyes érzelmekkel tárgyalták városszerte a politikai élet utóbbi eseményeit, az új alkotmányos kormány kineveztetésének történetét s az általános politikai helyzetnek előttük meglehetősen tisztázatlan mozzanatait. Voltak elegen, a kik óva intettek, hogy a korai öröm még nem igazi öröm, de az ifjabbak fellobogó tettvágygyal és erős reménységgel néztek a jövő elé. Bács-Bodrog vármegyében különösen nagy ideje volt, hogy végre-valahára megnyíljék az élet igazi kora. A vármegye valóban nem élt örvendetes állapotban. A közgazdaság megbénulva tengődött, mert sehol sem volt rendes járható út s az esőzések idején minden község be volt szorítva a maga legszűkebb határai közé. A Duna és a Tisza védtöltései, az elhanyagolt Ferencz-csatorna gátjai mind silány karban voltak s ha a tavasz csak kisebb áradást is hozott, már ezer meg ezer holdat öntött el a víz. Azonkívül a vármegye közigazgatása az abszolut kormány alatt végkép kátyuba jutott, a vármegye tőkéi elpazarlódtak s az állami kezelésbe került vagyon a legkétségbeejtőbb módon meg volt dézsmálva. Egy jellemző adat az elmúlt korszak szomorú közállapotaira a vármegyei árvatár helyzete. A vármegyei árvavagyont, a melyet eddig a vármegye kezelt, átvette a császári adóhivatal s olyan rendetlenül gazdálkodott vele, hogy az ekkor támadt hiányokat és zavarokat évtizedekig sínylette a vármegye közönsége s csaknem négy évtized telt el, mikor végre teljesen rendezhették bonyolult ügyeit.
Hogyne örült volna Bács-Bodrog vármegye közönsége, hogy végre alkotmányos tisztújító közgyűlésre jöhetett össze.
