Tagosítás.

Full text search

Tagosítás.
A múlt évben kezdték több vidéken az úrbéri tagosítást s ez alkalommal a nép több helyen lázongott s szinte forradalomban tört ki. Így Kulán, a hol a jegyzőt is felfüggesztették, majd elmozdították állásától, most a nép ellenszegült a tagosítási ítéletnek s nem akarta engedni annak végrehajtását. Óverbászon még a kulainál is nagyobb zavargások voltak, gyújtogatás, verekedés is történt, úgy hogy katonai karhatalmat kellett kirendelni s mindkét helyen csak nagy erőfeszítéssel lehetett helyreállítani a rendet.
A tavaszi árvíz szépen, veszély nélkül lefolyt, igaz, hogy nagy munka árán lehetett elkerülni, kivált a dunai alsójárásokban, de az apatini–szontai töltés kivételével mind ellenállott az árvíznek. Ugyanekkor részletes határozatot hoztak az árvízvédelmi munkálatokról s különösen a társulatok által épített munkák alapos fölülvizsgálatára.
Az árvaügyet is megpróbálták rendezni, 123 §-ból álló részletes rendszabálylyal.
Aszt Nándor harmadalispánt a király ítélőtáblai bíróvá nevezte ki s helyére Koczik Pált választották harmadalispánná.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit