Képviselő-választások.

Full text search

Képviselő-választások.
Márczius havában voltak a képviselő-választások. Szabadkán, hol márczius 20-án tartották meg a képviselő választást, az I. kerületben Czorda Bódogot, a II. kerületben Vojnits Lukácsot választották meg. A vármegyében a képviselőválasztások nagyobb hullámokat vertek. A rigyiczai kerületben erős küzdelem után Allaga Imre győzött, báró Redl Lajos ellen. Az apatini kerületben szintén erős mérkőzés volt és Simics Józsefet választották meg Latinovits Mór ellen. A kulai kerületben Jámbor Pál, az 1848-ban volt jankováczi plébánost, a 10 évig számkivetésben élt hazafit választották meg gróf Erba-Odescalchi ellen. Ókanizsán Kiss Jakabot, Óbecsén Bende Józsefet, Ómoraviczán Baltagi Mórt, Hódságban Szemző Mátyást, Bácsban Zákó Sándort, Petrováczon Sztehló Józsefet, majd ennek lemondása után ifj. báró Rudics Józsefet, Almáson Piukovics Mihályt választották meg. Baját Latinovits Vincze, Újvidéket Branováczky István, Zombort Korics Gáspár képviselte.
Mivel az országgyűlési pártok még nem voltak megalakulva, a megválasztott képviselőknek csak személyes programmjuk volt. Az országgyűlés összeülése után azonban már kialakult a két főpárt, a felirati, mely a trónbeszédre felirattal akart válaszolni és a határozati párt, mely a felirat helyett határozni akart. A június 5-én tartott szavazás alkalmával a felirati párt győzött, mely alkalommal 245a vármegye képviselői közül Branováczky István, Vojnits Lukács, Kiss Jakab, Állaga Imre, Bende József, a Deák Ferencztől készített felírat elfogadása mellett szavaztak, ellenben Korics Gáspár, Czorda Bódog, Latinovits Vineze, Jámbor Pál, Simics József, Zákó Sándor, Ballagi Mór a határozati javaslatot támogatták, Szemző Mátyás pedig tartózkodott a szavazástól. Habár a felirati párt győzött, a bécsi kormány augusztus 22-én kelt császári rendelettel az országgyűlést feloszlatta.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit