Pártos Gyula, műépítész, szül. Apatinban, 1845-ben. Gimnáziumi tanulmányait Becskereken elvégezvén, nagybátyja építési irodájában gyarkornokoskodott három évig, azután feljött Budapestre s a József-műegyetemre iratkozott be, melynek 1866-ig volt hallgatója; egyidejüleg azonban Ybl Miklós irodájában is dolgozott s részt vott a Sándor-utczai országház építkezésénél is. 1866-ban Berlinben az építészeti adadémián fejezte be tanulmányait. Majd nagyobb tanulmányutazást tett Németországban és Olaszországban. Az 1870. évi párisi nemzetközi kiállítás alkalmával, „Officier d’Académie”-vé nevezték ki. Nevezetesebb művei: az 1874-ben épült híres „Kecskeméti ház” Budapesten, az új római kath. templom Kún-Félegyházán, a szegedi városház, melyet Lechnerrel együtt épített, valamint a kecskeméti és szombathelyi lovassági laktanya, a kassai felsőbb leányiskola és internátus, sok bérház, megyeház, fogadó. Az iparművészeti múzeum és iskola budapesti palotájának terveit is ő készítette.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.