Csónakos vadászat.
Csónakos vadászat.
A „Ludas” hosszúkás területén, a nádszegte rigyások között, gyönyörűség volt a csónakos vadászat, a mikor a nagy tőkeruczák zajos csobogással keltek fel a lopódzó csónak előtt s azután a jó lövésre megint csak visszaestek, nagyot locscsantak a langyos vízen.
Ma a régiekből jobbára csak mutatóban van még valami; ilyen a Kígyós-ér, a mely a Ferencz-csatornába ömlik; azután a Mosztonga, a mely Bácsordasnál malmot is hajt; néhol tavat is alkot; továbbá a Kőrös-ér, Martonos és Ókanizsa. között, a mely nyáron többnyire száraz, de tavaszi olvadáskor megtelik s folydogál. Megvan még a Csikér, a mely Szabadka határában ered s Péterrévénél a Tiszába folyik; meg a Bács-ér, a régi Krivája Bara, a mely a vármegye legnagyobb patakja. Pacsérnál kezdődik s azután a Tiszáig meg sem áll; néhol ez is hajt malmot.
Persze, ezek már csak időszakilag hozzák vissza a vízivadászat jó alkalmát, de távolról sem úgy, mint a híres időkben, a mikor a vízimadár minden fajtáját találhatta az ember a kiterjedt nagy mocsarakon, a melyeken a legkülönbözőbb fajtákat szedhette össze a vadász, aránylag kevés fáradsággal.
Az én időmben még megvolt a híres Stehringer is, a titelvidéki pákászvadász, a ki valamikor Rudolf trónörököst is kalauzolta azon a vidéken s a ki vezetőnek páratlan volt. Méltó utóda nem is akadt. Hisz a vizek s mocsarak már akkoriban úgyszólván napról-napra fogytak, kevesbedtek.
