Kazy János főispán beiktatása.
Kazy János főispán beiktatása.
Elérkezett a várva várt nap, május hó 16-ika s nemcsak a vármegye székhelye, de az egész útvonal, melyen Kazy János, a főispán bevonulását tartotta, ünnepi díszt öltött. A főispánt oly előkelő kísérlet követte, melynél díszesebbet Aranyos-Marót azelőtt soha sem látott. Az alispán megnyitva az ünnepélyes beiktatásra egybehívott közgyűlést, bejelenti, hogy a főispán fényes kiséretével már megérkezett és miután a templomban szent misét hallgatott, lakosztályába vonult. Ősi szokás szerint küldöttség hívta meg a főispánt a közgyűlésen való megjelenésre, ki néhány percz mulva kíséretével a közgyűlés szine előtt megjelenik és ott a jelen voltaknak szünni nem akaró, lelkes éljenzése üdvözli. A főispán kíséretében vannak Szlávy József koronaőr, Hunyady Kálmán gróf főszertartásmester, Hunyady László gróf, Migazzi Vilmos gróf belső titkos tanácsosok, Keglevich István gróf, Révay Simon báró, Amon Ede, Detrich Péter, Konkoly Sándor orsz. képviselők.
A főispán bemutatja 1889 április 23-án kelt kinevezési okmányát s a hivatalos esküt a közgyűlés szine előtt leteszi.
A mint az „Isten engem úgy segéljen, a boldogságos Szűz és Istennek minden szentjei” elhangzottak és a négy főbiró a főispánt székében magasra emelte, a főispán előadta székfoglaló beszédét.
„Nem jöttem önök közé mint idegen, – így kezdé beszédét – hanem jöttem mint testvér, mint e vármegyének fia, kinek bölcsője itt ringott, kinek ősei a hazát itt szolgálták.” Lendületes beszéde során kiemeli ragaszkodását a szabadelvü kormány politikájához, igéri, hogy rang, vagyon, vallás és osztálykülönbség nélkül háza mindenki előtt nyitva lesz, kéri a bizottság tagjai között az egyetértés gondozását, mert – ugymond – klikkrendszerrel üdvösen kormányozni nem lehet.
Beszéde az állami közigazgatás rendszerének méltatásában kulminált. Azt mondta: „Meggyőződésem, hogy a szükség oly kényszerhelyzetet fog teremteni, mely a közigazgatás államosítását elodázhatatlanná teendi. Nagy tért foglalt ez eszme már is és csak a közelmúltban hallottunk illetékes férfiaktól oly nyilatkozatokat, melyekből következtethetjük, hogy a nagy reformeszmékkel már a kormány köreiben is komolyan foglalkoznak”. „Örömmel kell üdvözölnünk oly reformtörekvéseket, melyek oda czéloznak, hogy közigazgatásunk teljesen kvalifikált és kinevezett tisztikar kezébe tétessék le, de legfőkép meg kell adni a módot arra, hogy a közigazgatási tisztviselőnek állása, előléptetése, vagy jövője biztosítva legyen.”
A vármegye főjegyzőjének válasza a beköszöntőre a municzipálizmus apológiája volt. Azt mondta: „vajjon képesek leszünk-e találni rendszert, mely az ezredéves multból merített rendszert pótolja, vajjon emberi genialitás képes-e lesz egy nap alatt teremteni jobbat, mint a mi természetes fejlődésben azzá lett, a mit ma bírunk? Vajjon a szabadság tettben és szóban, vajjon a demokráczia nincs-e jobban megvédve régi városunkban, mint egy 481mindent elnyelő czentralizáczió bürokratikus tömkelegében?” Beszéde fonalán kiemeli, hogy a vármegye egyik feladata, „hogy szegénysorsú népünk ezreinek nyomorát enyhítse”, hogy „nemzeti nyelvünk szent palládiumát diadallal vigye előbbre s a sötétben bolyongó tudatlanságnak meghozza a magyar nemzeti kulturának bíboros napsugarát, hogy a városokban az autonomia öntudatát fejleszsze s kormányzatukban az intellektuális erő uralmát érvényre emelje, hogy a jó egyetértés fejlődjék hogy az érdem tiszteletben, az elnyomott pártolásban részesüljön, hogy a hitfelekezetek között a kölcsönös tisztelet gondozása által a valláserkölcsi érzelem oltalmat nyerjen.
A főispán első kormányzati cselekedete volt, hogy hivatalbeli elődének fiát, ifj. Mailáth István közigazgatási gyakornokot, tb. szolgabíróvá nevezte ki.
A közöröm lelkes hangulatában – fényes kivilágitásal, fáklyásmenettel, ünnepi szónoklatokkal mult el az a nap, melyhez megosztatlanul oly sok reményt és igényt fűzött a vármegyének örvendező társadalma.
Kazy János lelkesedéssel fogott a vármegye kormányzásához. A „Kör”, melyről már megemlékeztünk, diadalát ünnepelte kineveztetésében és most feladatát megoldotta, létezni megszünt. A Samassa-párt ekkor már romjaiban sem volt meg, attól tartani nem kellett, a volt Rudnyánszky-kormányzat egy-két hű embere szintén a főispán mellé állott, az újbányai választókerület pedig, melyet Kazy János az országgyűlésen 12 évig képviselt, a maga teljes egységében mellette állott. Kazy tehát dolgozhatott, kifejthette programmját, az egész vármegye az ő pártján volt, a közbizalmat osztatlanul bírta. A főispánnak legbensőbb bizalmas tanácsadója gr. Migazzi Vilmos volt, kinek ajánlatára kineveztetése történt és a ki az ő kineveztetésében és az azt megelőző regime bukásában a saját főispáni korszakának kiengesztelését láthatta annál inkább, mert őt Tisza miniszterelnök a főispánsággal megkínálta. Gróf Migazzinak sikeres közbenjárása azonban a vármegye belbékéjének megteremtése érdekében meghozta jutalmát. A Budapesti Közlöny május 6-iki száma közölte az örvendetes, legkegyelmesebb királyi elhatározást, mely gr. Migazzi Vilmost val. belső titkos tanácsossá nevezte ki. Már az 1889 junius 27-én tartott gyűlés jegyzőkönyvében olvassuk, hogy a közgyűlés nagyméltóságú Migazzi Vilmos gróf urat, a vármegye volt főispánját ő cs. és apostoli kir. Felsége által valóságos belső titkos tanácsossá történt kineveztetése alkalmából örömmel üdvözli, és midőn megemlékezik a vármegye közérdekei iránt tanúsított áldásos munkásságáról, egyhangulag elhatározza, hogy kineveztetése feletti örömét jegyzőkönyvébe iktatja s a közgyűlés üdvözletét neki küldöttségileg átadja.*
1889 junius 27-én, 109. sz. Kgy. h.
Kazy János, munkásságának főczéljává a vármegye közgazdasági életének fellendülését, különösen pedig az ismét megfeneklett vasútügyi politikának érvényesítését tette. Ennek áldozta munkásságának java részét, abban a tudatban, hogy a mennyiben neki a zsitva- és a garamvölgyi vasút kiépítése sikerül, a vármegye közgazdasági életének ujjászületését már is biztosította. Második czélja volt a tisztikar epurácziója és egységes, körülírt, közigazgatási rendszernek a megteremtése. Előbb azonban az 1889. év végével közeledő tisztújításnak kellett irányt adnia.
A közvélemény tisztában volt azzal, hogy az alispán személyében változásnak kell bekövetkezni. Az 1885. évi katasztrófa utolsó áldozata gyanánt Máriássy István volt kiszemelve, kiről elmondható, hogy bukását akkor írta alá, midőn az alispánjelöltséget harmadfél évvel azelőtt elfogadta. A közvélemény nem bírt megbarátkozni azzal a tudattal, hogy míg a pénztárvizsgálók felületes eljárásukért állásukat vesztették és anyagi károsodást szenvedtek, Máriássy, ki a pénztárvizsgálatokban kétszer vett részt és szintén fizetett kártérítést, az alispáni székben jutalmát bírja.
