Az 1880-as évek elején gróf Forgách Károly, a híres vadász, Bars vármegyével szomszédos nyitravármegyei uradalmán, Ghymesen, mufflonokat telepített. A törzsállományt részben a mufflonok hazájából, Korszika szigetéről, részben a lainzi császári vadaskertből importálta.
A mufflon (ovis musimon Schreb) egyik válfaja a juhnak, ezért köznyelven vadbirkának is nevezik. Sötétbarna, jóval nagyobb a közönséges juhnál. A kosnak, sőt kivételesen a birkának is, erősen reczézett, kétszer is megcsavart szarva van. Igen vad, ezért nehezen megközelíthető. Meglehetős szapora. A sziklás helységeket kedveli. Húsa erősen fagygyús, ízénél fogva alig élvezhető.
Ez a vadnem több évi kímélet és a szomszédokkal történt megegyezés folytán annyira elszaporodott, hogy ma már Ghymes sziklái között 60–70 darabból álló falkákra bukkanni nem is ritkaság.
Innét jönnek át a vármegye szomszédos pagonyaiba, meglehetős csekély számmal, mert megszokott, biztos helyeiket változtatni nem szeretik.
A mufflonokon kívül a fővadállományt is gróf Forgách Károly áldozatkészségének, buzgalmának és szakértelmének köszönheti nagyrészben Bars vármegye.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.