XIV. század.

Full text search

XIV. század.
Hogy mely egyházak mellett állottak fenn iskolák? Erre nézve annyit tudunk csak, hogy a falusi iskolákat nemcsak a felnőttek, hanem gyermekek is látogatták; hogy Nagyváradnak a XIV. században oly iskolái voltak, melyeket nemcsak helybeliek s az egyházi pályára készülők, hanem vidékiek és világiak is felkerestek. Helyesen mondja Bunyitay: Minthogy ily kifejlődésre idő kellett, Várad iskoláinak fennállását már e körülménynél fogva is bizvást tehetjük a korábbi századokra. De bizvást tehetjük azon körülménynél fogva is, hogy az abban az időben is már aránylag elég bő anyagi forrásokkal rendelkező s a vármegye közepén lakó, hivatásuknál 397fogva magasabb képzettségű püspökök anyagi segélyezésének, udvaraik és az őket környező papság szellemi hatásának, a velük sűrübben érintkező vidékekre, minden kétség nélkül ki kellett hatni.
Ekkor még sem a renaissance, sem az azt követő reformáczió, de a gör. keletiek beözönlése sem befolyásolta az iskolai állapotokat. Az „iskola” fogalmához nem csupán a róm. katholikus, – hanem a római katholikus egyházias jelleg is tartozott.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit