Erdőgazdaság.
Erdőgazdaság.
E vármegyét területének nagysága, változatos dombozati és vízrajzi viszonyainál fogva – a melyek ismét az erdő- és mezőgazdasági viszonyok változatosságát vonják maguk – után, méltán nevezik „Biharország”-nak.
Az erdőterület viszonya az összterülethez és a lakosok számához a földmívelésügyi minisztérium által közölt hivatalos adatok szerint a következő: A vármegye összterülete 1.904,857.2 k. hold. Ebből erdőterület 508,692 k. hold és így 100 holdnyi összterületre 26.7% erdő esik és tekintve, hogy a vármegye lélekszáma 529,359, egy lélekre 0.984 k. hold erdő esik és 1 k. holdra 0.271 lélek.
Bihar vármegye erdőségeinek talaj szerinti jellegzése és elkülönítése a következő: A kitüntetett erdőterületből véderdő 19,389 k. hold; feltétlen erdőtalajon álló erdő 454,289 k. hold; nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 35,014 k. hold és így a véderdő 3.8%-át, a feltétlen erdőtalajon álló erdő 89.4%-át, a nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 6.8%-át foglalja el az összes erdőterületnek. E számok mutatják, hogy az 1879. évi XXXI. t.-cz. erdőtörvény, úgyszólván az összes biharmegyei erdőségeket hatáskörébe vonta, a mennyiben az összes erdőterületnek 93.2%-át (véderdő és feltétlen erdőtalajon álló erdő) állami felügyelet alá helyezte.
Bihar vármegye erdőségeinek fanemek szerinti elkülönítése a következő: Az erdőterületből tölgy-erdő 215,358 k. hold. Bükk- és más lombfa 278,310 k. hold. Fenyő-erdő 15,024 k. hold. Az 1879. évi XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó összes erdőterület 336,784 k. hold, a 17. §. alá nem tartozó erdő 171,908.
A tölgy tehát az erdőterületnek 42.3%-át, a bükk és más lombfa 54.7%-át, a fenyő pedig 3%-át borítja.
Az 1879. évi XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozik az erdőterület 66.2%-a, nem tartozik 33,8%-a.
A biharmegyei erdőségek birtokosok szerint következőleg oszlanak meg:
333A dobresti m. kir. erdőgondnokságnál, az erdő kihasználása czéljából, egy 21 kilométer hosszu erdei iparvasút van, melyen az anyagok hazaszállíttatnak s részint mint bükk talpfa, tüzifa értékesíttetnek. Van ezen kívül 12 körfűrész, tűzifa aprózásra. Az erdőbirtokhoz tartozik még 1052.2 k. hold rét, szántó és 79.88 k. hold terméketlen terület.
A nagyváradi 1. sz. püspökségi uradalom birtokán: Vaskohon gőzfűrész volt. Tűzifa fogyasztó a béli üveggyár volt, mely üzemét beszüntette. A nagyváradi gör. kath. püspökségi uradalomban bútorlemez-gyártás volt, ma pedig bútor-lécz előállítás. Tutajozás a Hév, Meleg-Szamos, Drágán vizén és Sebes-Körösön. Vízi szállítás 8 vízgyűjtő gáttal. Vízes csúszornya, 25 kilóméter távbeszélő Belényes és Bihar-füred közt magánhasználatra, leginkább az erdészet szolgálatában. Gr. Zichy Ödön birtokán 17 kilométer hosszú iparvasút: gőz-fűrész, csatornák, vízfogók, lóvonatú vasút. Gr. Lónyay Johanna és társai birtokán dongakészítés, Zathureczky István birtokán, Czéczkén mészégetés.
Ha ezeket a jelen állapotokat kitüntető adatokat a húsz év előtti adatokkal összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy az erdősült terület ez idő alatt 45,720 k. holddal kevesebb lett, azaz átlag minden évben 2276 k. hold erdőt irtottak ki, s mezőgazdasági területhez csatoltak. A különböző fanemek által elfoglalt területekben is nagy változások történtek: a jelenlegi összterülethez viszonyítva a tölgy fanem területe 14%-al csökkent, ellenben a bükk és más lombfa területe majdnem 5%-al gyarapodott.
Kétéves anyakoczák a Wertheimstein-féle cséhtelki uradalomban.
Az egyházi testületek és egyházi személyek az összes erdősült területnek 61.52%-át; a magán erdőbirtokosok, a gróf Csáky-féle hitbizományt is beleértve, 26.70%-át, a községek, közbirtokosok st. 7.22%-át; a részvénytársulatok 2.33%-át, a m. kir. kincstár 2.33%-át birtokolják. Egy szakvégzett erdész kezelésére átlag 11.292 k. hold erdő, egy szakvégzett erdőőr felügyeletére 6092 k. hold erdő esik.
Főbb fanemek többek között a kocsányos tölgy. E fanem, elterjedésére nézve egyéb tölgyfajokkal együtt a második helyet foglalja el s a legalacsonyabb vidékektől kezdve 400 m. tengerszín feletti magasságig, a síkságot s a széles völgyek oldalait, a dombos és előhegységi vidékeket borítja. E fanem valamikor Bihar-megye rónaságait nagy kiterjedésü összefüggő állabokban boríthatta. Ezelőtt még 30 évvel a Sárrét mocsaraiban, hol ma erdőnek nyoma sincs, elég sűrűn találtak széles tölgytuskó maradványokat.
A csertölgy inkább a megye középső részében, Nagyváradhoz közelebb eső hegységekben alkot állabokat s egyes vidékeken, a megye délkeleti sarkában úgyszólván teljesen hiányzik.
A csoportos tölgy 200 métertől egész 850 méter magasságu övben fordul elő, helyenként gyönyörü szép, sűrü zárlatu és magas állabokat képezve.
A tölgyfajok együttvéve az erdősített területnek 28.14%-át borítják.
A bükk az erdősült területnek 63.84%-át teszi s elterjedésére nézve a legszélesebb tenyészeti övet foglalja el, a mennyiben a 2–300 m. magasságtól 334kezdve az 1200–1400 m. tengerszín feletti magasságig terjed s mig alsó határán a kocsánytalan tölgygyel képez helyenként elegyes állabokat, azokat szép, egyenes, magas, oszlopos törzsekké nevelve, addig felső tenyészeti határán a jegenye-fenyővel és helyenként lucz-fenyővel keveredik. Óriási összefüggő, sok helyen őserdőszerü, majd egykoru, magas oszlopos törzsü, teljes zárlatu állabokat alkot s csak igen nagy magasságban, az északi sorvasztó szeleknek kitett nyílt és meredek oldalakon törpül el s ér el csekély vastagsági növekedést.
A jegenye-fenyő igen csekély mennyiségben fordul elő, a luczczal, de különösen a bükkfa felső tenyészeti határán a bükkel elegyedve. Ott, a hol a bükkel keveredik, növekedésében óriási méreteket ér el. A lucz-fenyővel egyetemben az erősült területnek csak 7.92%-át foglalja el.
A lucz-fenyő alsó tenyészeti határa 1000 m., felső tenyészeti határa az 1400–1600 m. tengerszín feletti magasságot éri el. Összefüggő elegyetlen állabokat képez, csak alsó tenyészeti határán keveredik a jegenye-fenyővel és bükkel.
Egyéves kan süldők a Wertheimstein-féle cséhtelki uradalomban.
Az 1870. évi XXXI. t.-cz. erdőtörvény Bihar-megye erdőségeinek legnagyobb részében megszüntette ugyan a régi rablógazdálkodást, de nyomait e rövid néhány évtized alatt meg nem semmisíthette.
A kisebb magán-erdőbirtokosok rendszertelen erdőgazdálkodását nem is említve, általában mondhatni, hogy a korlátlan legeltetés és fakihasználás által, különösen a tölgyesek, igen nagy területeken szánandó helyzetbe kerültek. A tölgyesek mértéktelen kiszállalása maga után vonta a talaj elszegényedését, a visszamaradt egyedek kiszáradását (csúcs-aszály) s igy az egész állab elértéktelenedését. A fafogyasztó piaczok közelében fekvő szép tölgy-szálerdők sarjerdőkké alakultak át; a nemesebb tölgyfajokat kiszorította a cser, s műfa- termelés helyett ma már csak tűzifa termelésre használhatók. A kecskével való legeltetés megyeszerte dívott s ez alól a vágások sem vétettek ki, hiszen éppen a vágások szolgálták leginkább a legeltetés érdekeit. Az ily kecskerágós helyek nyomait Bihar-megyében mindenütt megtalálhatjuk bokros legelők alakjában.
A nagy kiterjedésü bükkösökben műfára alkalmas egyedek alig találhatók; igaz, hogy részben túlkorosságuknál fogva, de főleg azért, mert alig van bükkös-erdő melyen az alomtűz keresztül ne vonult volna. A nyájaikat legeltető pásztorok, hogy legeltetésre alkalmasabb és nagyobb területeket nyerjenek, meggyujtották a bükkösök gazdag alomzatát s megyeszerte égett 335az erdő. Legelőterület lett is elég, hanem a bükkösök vagy teljesen megsemmisültek s értéktelenebb, lágy fanemeknek adtak helyet, vagy ha nem is pusztultak el, vékony kérgüknél fogva az enyhébb alomtűz által is megsértve, bélkorhadásba estek.
A fenyvesek sem maradhattak érintetlenül s habár ezekben – a kedvezőtlen szállítási viszonyoknál fogva – a birtokosok részéről kihasználások nem is történtek: a móczok, kik e havasi részeket korlátlanul bitorolták és ősidőktől fogva dézsa- és zsindely-készítéssel foglalkoztak, a dézsáik előállításához szükséges faanyagokat e fenyvesekből szállalták ki. És habár e rablógazdálkodási rendszer csak hosszú idő alatt pótolható veszteséget okozott, még sem mondhatjuk, hogy állabjaink teljesen rossz karban maradtak volna.
Ugyanis a nagyobb uradalmaknál az erdőtörvény életbe lépte előtt is volt némi erdőfelügyelet és kezelés, mely szép fiatal, középkoru, vagy vágatási korban levő, elegyetlen, jól záródött tölgy- és bükk-szálerdők visszamaradását eredményezte.
Az 1879. évi XXXI. t.cz. erdőtörvény életbeléptetésével Bihar-megye erdőségeinek 66.2%-a (lásd a földmívelésügyi miniszterium adatait), a fent idézett törvényczikk 17. §-a alá került. Birtokosaik azóta rendszeres gazdasági üzemterv szerint kezelik erdejüket és az erdőrendezési mű mindenütt a fennálló utasítások értelmében vitetett keresztül. Az üzemrendezés czélja, vagyis a kihasználás tartamossága a térszakozás által lett biztositva.
A tenyésztendő fanemeknél a főgond arra fordíttatik, hogy a kihasználásnál a tölgy lehetőleg kiméltessék s a többi fanemek fölött uralomra vergődjék. Miután a nagy kiterjedésü bükkösök fakelendőség és szállítási eszközök hiján nem értékesíthetők; a magasabban fekvő bükkösöknek fenyőfélék által való kiszorítása terveztetett. Az üzemmód és a vágás-fordulás (forda), az előtalált fanemre és körfokozatokra, valamint növekvési és kelendőségi viszonyokra tekintettel állapíttatott meg. A véderdők szállalós üzemben 120 éves forda mellett, a mű- és tűzifát szolgáltató tölgyesek és bükkösök szálerdő üzemben 80–100 éves forda mellett, a többnyire tölgy sarjerdők 40–60 éves fordában kezeltetnek. Némely üzemosztályban pedig, hol a talaj a legeltetés által elszegényedett, a kihasználás több évig szünetel.
A felújitás módjának megállapitásánál a helyi körülményeket vették figyelembe. Így azokon a vidékeken, hol a fa értéke igen csekély vagy éppen semmi s a munkaerő hiányzik, a megújhodás módja természetes úton, felújító vágások behozatala által lett meghatározva. Főfigyelem fordíttatott azonban arra, hogy elegyes állabokban előforduló fenyő- és tölgyfa-félék uralkodóvá legyenek. A mesterséges úton való felujítás csak kisebb mérvben alkalmaztatik s oly vidékeken, hol azt az előbb felsorolt körülmények megengedik. Igy a nagyváradi 1. sz. püspökségi uradalomban Bél, Tenke és Lázur vidékén az elmult tíz év alatt több ezer k. hold kocsányos-tölgy-erdőt telepítettek mesterséges úton, makkvetés által.
A fának feldolgozása és behozatali módja a hozzá férhető helyekről, csakis télen tengelyen, az alnövet lehető kimélése mellett, állapíttatott meg. A meszszebb fekvő, vagy hozzá nem férhető helyeken a szenítés megkísérlése és lóháton való kiszállítása iratott elő.
Sajnos, hogy az állandó erdei utak Bihar-megye erdőségeiben teljesen hiányoznak. Ezek létesítése képezné az erdészet egyik legfőbb feladatát, hogy a több mint 100 ezer holdat tevő s jelenleg semmit sem jövedelmező bükk-rengetegek fatermését, mint tűzifát értékesíthesse. Óriási fatömeg megy itt veszendőbe, csak egy év alatt is, holott az alig 150 kilométernyire eső Alföld a legnagyobb faszükségletben szenved. Ez állabok pedig kihasználás hiján egymásután elvénülnek, úgy tűzifára, mint szénégetésre alkalmatlanokká lesznek, szélvészek és viharok által megsemmísíttetnek.
