Útak a XIX. sz. elején.
Útak a XIX. sz. elején.
Az 1825-iki országgyülés után a közútak építése némi lendületet nyert, azonban minden rendszer és terv nélkül, csupán a műtárgyak fentartására fektettek nagyobb súlyt, hogy a közlekedés fennakadást ne szenvedjen. Az új útak a műszaki szabályok figyelmen kivül hagyásával a szolgabírák felügyelete alatt, sokszor minden nyomjelzés nélkül, épültek. A vármegye síkfekvésü részeiben e közútak építése abból állott, hogy a közlekedési czélre kihasított földsávot az oldalárkokból kikerült földdel feltöltötték.
Az útak építéséhez és fenntartásához szükséges munkát a jobbágyok szolgáltatták közmunka fejében; a földesurak és a nemesség, mint másutt, itt sem járultak az útak fentartásához és építéséhez semmivel.
A közútak fentartása igen siralmas képet mutatott, mert ha valamely megépített út az idők folyamán annyira megromlott, hogy nem lehetett rajta járni, újra megcsinálták, de a már egyszer kiépített út fentartásával keveset törődtek. Kőalappal vagy kavicscsal ez időben csupán a nagyvárad–kolozsvári, a nagyvárad–b.-újfalvi, a nagyvárad–vaskohi, nagyvárad–béli és a bihar–terebes–széplaki utaknak egyes járhatatlan részei és ott épültek ki, a hol a kőanyagot, illetőleg kavicsot közelről lehetett beszerezni.
A közmunka leszolgálásának szabályozását tárgyaló 1844-ik évi IX. t.-czikk hivatva volt az útépítési és kezelési ügyet előbbre vinni, azonban mint a legtöbb helyen, úgy Bihar vármegyében a közlekedésügy továbbra is mostoha-gyermeke maradt az autonomiának. Az 1848-iki események sem idéztek elő változást, mert a közlekedési tárgyak iránti teendőkről szóló 1847–8. évi XXX-ik t.-cikk 5. §-ában a közmunkát illetőleg csak az foglaltatik, hogy „a hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvényszerinti alkalmazására a miniszterség ügyel fel, melynek tisztéhez tartozand a létező útak, hídak s más közlekedési eszközök fentartásáról is, az illető hatóságokkal egyetértve, ideiglenesen intézkedni.”
