Aratás.
Aratás.
Az aratási dologidő nagyon leköti a népet, s aratási mulatságok inkább az uradalmak cselédnépe között voltak szokásban. Ezek ma is megkötik a hatalmas búzakoszorút, vagy a koronát, a melyet rúdra emelve, hangos nótázással visznek be a tiszttartó udvarába, s ott jutalmul nagy lakomában van részük, a melynek végén szól a muzsika és tánczra perdül a vidám fiatalság.
Különösen a prímási, káptalani uradalmakban van víg élet. Az uradalom alkalmazottjainak rendkívül nagy a számuk, s szíves társas életet élnek. Daltól hangzik a mező, a szőlő, kapáláskor, aratáskor, tavasztól késő őszig, s könnyen akad alkalom egy kis mulatságra, két, három szál czigány mellett tánczra is.
Szüret után az őszi munkák folynak, s ha leesik a hó és szobába szorúl az ember, hajdanában itt is folyt a meseszó; ma már újságot, könyvet olvasnak és az egész világ dolga érdekli őket. Alig van már analfabeta, különösen a falvakban; tanyákon inkább. Az elemi iskoláztatás, ha nem a legkitűnőbb is, de annyira eljutott, hogy az írás-olvasásra rászokott a nép s nem is tudna már a nélkül meglenni. A fonókban sem a mese járja, hanem a felolvasás.
