Károly király megkoronáztatása.
Károly király megkoronáztatása.
A magyar nép azonban, mely Szent István koronája iránt „nagy tisztelettel viselteték”, annak akkora tekintélyt tulajdonított, mintha a királyi jog benne sarkallanék”, nem vette a koronázást, a mely új koronával, szokatlan helyen ment végbe, olybá, mint a melyhez kétség nem férhetne. Gentilis bíboros tehát mindent elkövetett, hogy László vajdát a szent korona visszaadására bírja. De hasztalan közösítette ki az egyházból; hasztalan rekesztette minden uradalmát egyházi átok alá; hasztalan küldötte hozzá kedvenczét, Benedek választott erdélyi püspököt, kinek megerősítése függött ez ügy szerencsés elintézésétől; a vajda nem engedett, mígnem Tamás érsek nem vállalkozott az alkudások befejezésére. Semmi esetre se volt síma az alkudozás útja, eredménye mégis az lett, hogy a vajda az érsek kezeibe hitet tevén, Károlyt elfogadta királyának, természetes és törvényes urának, megígérte, hogy a sz. koronát 1310 július 1-re visszaszolgáltatja. „Visszanyervén pedig – úgymond Károly király – az érsek úr szorgos gondoskodása következtében a szent koronát … a kellő helyen, Székesfehérvárt, tudniillik, a hol régidőtől fogva szokás Magyarország királyait megkoronázni, egybegyűjtvén országunk összes főpapjait és hű nagyjait, megtartván a szokott, elődeinktől megállapított ünnepségeket, Tamás érsek úr keze által a királyi diadémával vagyis a szent koronával megkoronáztattunk” (1310 augusztus 27.) Mivel pedig bevett helyes szokás, – teszi hozzá az immár harmadszor megkoronázott király, – hogy ez alkalommal az esztergomi egyház iránt bőkezűségét megmutassa, Komárom vármegyét, várost és várat az érseknek adományozta.
