Via Carolina.
Via Carolina.
Megkezdette hát a nevét megörökítő műutat, a Via Carolinát, mely Károlyvárosból kiindulva a horvát Karszton át egyenes irányban Buccariba és Fiuméba vezet. Az építést 1726 körül kezdették meg, de igen lassan haladhatott, mert az országút csak majdnem félszázad múlva, 1771-ben – tehát már Mária Terézia alatt – adatott át a forgalomnak.
Károly intézkedéseinek hatása rögtön észrevehetővé vált. Az út még el sem készűlt volt teljesen, midőn már megindúlt a magyar gabona kivitele Olasz- és Spanyolország felé. Még jobban föllendült az export az országút elkészültét követő években. 1772-től 1775-ig a magyar gabona Fiumén keresztül utat talált már Angliába is.
A Carolina vagy Károlyút kiinduló pontja Károlyváros, melyet 1578-ban Károly főherczeg igen szerencsés választással alapított a Karszt tövében a Kulpa mellett, terjedelmes folyómedencze szélén, – mint véghelyet a törökök ellen, kik ép a Kulpa mentét használták fel Krajna ellen intézett portyázásaiknál.
A Károly-út (Via Carolina) egykoru tervrajza.
(Az orsz. képtárból.)
Az út három szakaszra osztható. Első szakaszában Károlyvárosból (112 m. tenger fölötti magasság) folyóvölgy felhasználása nélkűl egyenes nyugati irányban – mondhatni torony iránt – huzódik a Karszt menedékes, dombos lejtőjén fölfelé a faiparáról nevezetes Verbovsko helységig, mely már a Karsztplateau szélénél fekszik a Dobra folyó mellett (közel 400 m. magasságban.) E szakaszában csak nehány jelentéktelen helységet érint. Második szakaszában a Karsztplateau tetején halad át. Itt ismét nem használja fel a kinálkozó Dobra-völgyet, hanem egyenes irányban meredek kapaszkodóval törtet tovább Ravnagoráig a Viszoka-Kosza-hegy aljában. E különösen meredek útrészt azóta kényelmesebb vonallal pótolták. Innen a Cserna-Kosza lábánál elhuzódó völgyelésben délnyugatnak fordul a 824 m. magasban 294fekvő Merkopalj hegységig, mely rövid ideig az elkobzott Frangepán birtokokból 1776-ban a Karszt közepén alakított életképtelen Severinmegye székhelye volt. Merkopaljtól folyvást délnyugati irányban halad Sungari helységig (794 méter.) Itt északnyugatnak fordúl, erősen emelkedve a vízválasztó felé. Slavica helységnél már 983 méter magasságot ér el. Ezután már csak keveset emelkedik s a Sleme-alagutnál mintegy 1000 m. magasban éri el a vízválasztót. (Ezt a szakaszt azóta fölcserélték egy kényelmesebb hágóúttal, mely 876 m. magasságban lép át a Sleme-hegyen.) Erre következik a harmadik szakasz, a Liburni-Karszt hármas lépcsőzetén lefelé a tengerpartig. Az út szédítő meredekséggel esik Beloselo és Vrata helységeken keresztül le Fuzsinéig (732 m.); azután ismét 913 méterig emelkedik a második Karszt-lépcső széleig (Brdoi-hágó); a honnan most már folytonos meredek eséssel jut Zlobinon (782 m.) és Hreljinen át Buccari-ig, s innen a Draga-völgyön s az utolsó Karszt-lépcsőre vezető Sz.-Anna-hágón Fiuméig.
1771-től 1809-ig, tehát harmincznyolcz esztendőn át ez volt az egyedüli kocsiút, mely Magyarországot Fiuméval kapcsolatba hozta.
