Felsősajó.

Full text search

Felsősajó.
Felsősajó, sajóvölgyi tót kisközség, 89 házzal és 524, nagyobb részben ág. ev. h. vallású lakossal. A Bebek család ősi birtoka. Már 1362-ben megjelenik. 1423-ban vámhely volt s a Bebekekkel rokon Pelsőcziek bírták 36 jobbágyportáját. Ez időben nevét Felsesayo és Sayowfew-nek írják. 1559-ben I. Ferdinánd Horváth Balázst iktattatja be a Bebekek birtokába. 1648-ban Fejérváry Zsigmond és Nagybányai Gáspár a birtokosai, de 1659-ben már az Andrássyak uradalmához tartozik. 1714-ben a Görgey családnak, később a Sebők családnak is van itt birtoka, jelenleg pedig gróf Andrássy Gézának, Langhoffer Józsefnek és Stankovits Samunak. 1786-ban a községet német és tót néven említik: Obersalz és Wissna-Slana. A községhez tartozó Huszárka nevű dűlő a hagyomány szerint onnan veszi elnevezését, mert az egyik Andrássy, az annak idején e dűlő helyén állott erdőt karhatalommal irtatta ki, mely alkalommal a gróf huszárjai hajtották a népet munkára és őrizték őket az erdőben. Mivel pedig e dűlő talaja meddő és nem terem meg rajta a gabona, ezt a körülményt a lakosok még maig is a nép átkának tulajdonítják. A mult század hatvanas éveiben a község két izben ment át nagy pusztuláson. 1865-ben árvíz, két évvel később pedig tűzvész tett benne nagy kárt. Az ág. h. ev. templom 1500 körül épült. Posta van a községben, távírója és vasúti állomása pedig Dobsina.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit