Bernát István jogtudor, szül. 1854 július 3-án Rimaszombatban. Pályája kezdetén a földmívelési miniszteriumba lépett s rövid idő alatt min. fogalmazó lett. 1884–85-ben nagyobb európai és amerikai utazást tett, melynek folyama alatt a művelt nyugati népek közgazdasági viszonyait behatóan tanulmányozta. 1888-ban a vall. és közokt. miniszter a hazai ipariskolák felügyelőjévé nevezte ki, mely állásától három év mulva megvált s azóta a politikai sajtó terén működik. Kiváló érdemeket szerzett a magyarországi szövetkezetek megalakítása körül, s alapította és szerkeszti a Szövetkezés czímű folyóiratot, mely a 90-es évek közepén Rimaszombatban jelent meg. Gömörmegye közéletének fellendítésében is részt vett s megszerezte a Gömör-Kishont megyei lap tulajdonjogát, melyet dr. Veres Samu tanár szerkesztett. Több budapesti napilapnak munkatársa, s ő alapította a „Hazánk” czímű politikai napilapot. Közgazdasági tanulmányait a következő művekben adta ki: Lombardstreet, vagy az angol pénzpiacz. (Budapest 1882. Bagehot Walter munkájának fordítása). Búzánk és lisztünk kivitele szemben a külföld versenyével. (U. o. 1884.) Észak-Amerika. Közgazdasági és társadalmi vázlatok. (Kiadta a Magy. Tud. Akadémia.) Szakjába vágó dolgozatai megjelentek a Nemzetgazdasági Szemlében (1883–89), Budapesti Szemlében (1885–89), továbbá a magyar kooperatív mozgalmakról írt értekezése a manchesteri Cooperativ Board évkönyveiben 1886–87. Jelenleg a Magyar Gazdaszövetség igazgatója, az Orsz. Közp. Hitelszövetkezet, a Hangya stb. igazgatósági tagja.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.