A közös káptalanok.
A közös káptalanok.
A második kor megteremtette az addig autonom s egymástól független benczés apátságok közös szervezetét, parlamentjét, a két évenként, sőt évenként tartandó közös káptalanokat, a rendi fegyelem reformálására és biztosítására. Az új kornak ez a gyökere is visszanyúlik Oros apát idejébe, mert a benczések ilyen reformáczióját az 1215. évi római lateráni egyetemes zsinat határozta el, a melyen Oros apát is megjelent. A zsinati határozat végrehajtása azonban nem ment egyszerre és Magyarországra nézve a közös káptalan megtartását III. Honorius 1225-ben újra megsürgette, a mikor Oros ismét Rómában volt és talán a rendelet kieszközlése éppen az ő buzgalmának a műve. A reformintézmény igazi virágzását az Anjouk békekorszakában érte el, miután XII. Benedek pápa 1335-ben kiadott nagy bullájában egész részletesen kifejtette a benczés rendtartományok és kongregácziók káptalani szervezetét. A rendtartományok alkotmánya e szerint köztársasági, két vagy több elnökkel; a kongregáczióké monarchikus, melyben a középponti monostor apátja állandó főelnöke a fiókmonostorok apátjaiból alakult káptalangyűlésnek. Magyarország benczés apátságai rendtartománynyá alakultak, a melynek elnökei között Pannonhalma apátja mindíg ott van s mindíg az első helyen, sőt olykor egyedül képviseli az egész rendtartományt. De egyelőre még nem igazi főapát, csak azzá készül lenni, a miben főtényező kimagasló tekintélye és monostorának gazdagsága, a melylyel legföljebb a pécsváradi apáté vetekedik.
