Ballony.

Full text search

Ballony.
Ballony, csallóközi magyar kisközség, a Dunától kb. négy kilométernyire fekszik. Körjegyzőségi székhely. Hajdan győri várbirtok, melyet 1284-ben László király a győri egyház harangozóinak adományozott. Egy 1252-iki oklevélben is villa Bolon a győri egyház birtoka. Később világiak is szereztek itt részeket. 1355-ben Omode mester eltiltja Chituani Dénest, hogy balonyi birtokrészét a győri őrkanonoknak eladja. 1453-ban Hunyady János még István királytól nyert, ama kiváltságokat erősíti meg, hogy dézsmát, és más adót ne fizessenek. 1544-ben és 1565-ben Balon néven a győri vár tartozékaként szerepel, ellenben az 1609-iki összeírás a győri őrkanonokot említi birtokosaként. Az 1727-iki összeírás szerint Ballonyon 21 jobbágyot és három zsellért találtak. Kötelességük volt Győrbe bejárni harangozni. E miatt nagy pör keletkezett, a mely azzal végződött, hogy évi 100 frttal váltották meg magukat. A mult század elején is a győri székesegyház őrkanonokja volt az ura, most pedig Szini Sebő Imre örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A község határában az 1848–1849-iki szabadságharcz alatt kisebb csatározások voltak. A lakosok hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A falu kath. temploma újabb keletű, mert 1836-ig csak kis nádfedeles kápolna volt a faluban. Három dűlőneve némi figyelmet érdemel; ezek: Urtava, Földégés és Melegsár. Ide tartoznak még Urtavai lak, Sebő és Zsemlye majorok. A község házainak száma 117, lakosaié, a kik mindannyian róm. kath. vallásúak: 720. Postája Csilizradvány, távírója és vasúti állomása Nagymegyer.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit