Richter János, híres karnagy, született Győrött, 1843. április 4-én. Apja szintén karnagy volt. Richter már 1853-ban a bécsi udvari kápolna énekkarába lépett és a bécsi zenekedvelők konzervatoriumában nyerte kiképeztetését. 1866-ban és 1867-ben Wagner Richárdnál élt és a nürnbergi mesterdalnokok partituráját másolta. Wagner ajánlatára azután 1868–69-ben a müncheni udvari opera énekkari igazgatója lett. 1870-ben Lohengrint tanította be és dirigálta Brüsszelben. 1871–75-ben a budapesti Nemzeti Szinház karnagya volt. Ő hozta itt színre mesterétől, Wagnertől a Bolygó Hollandit és Rienzit. Egyik nagysikerű bécsi zenekari hangversenye után a bécsi udvari opera szerződtette karnagyának és ekkor a zenekedvelők egyesületének is karnagya lett. Ő igazgatta 1876-ban a bayreuthi Wagner-színház előadásait, valamint 1877-ben Wagnerrel felváltva, annak londoni nagy hangversenyeit és 1879 óta mind Londonban, mind pedig Bayreuthban minden játék-évadban ő dirigál. Az alsórajnai nagy zeneünnepeken is ő volt több ízben a főkarnagy. A budapesti filharmóniai társaság szünetelése alatt, négy éven át, a saját költségén tartotta fenn a zenekari hangversenyeket, s e társaságnak azóta is gyakran volt vendégkarnagya, 1896-ban és 97-ben pedig állandóan szerződtették. Az idők folyamán öt rendjellel tüntették ki, az oxfordi egyetem pedig, zenei zsenialitását és nagy műveltségét 1894-ben tiszteletbeli doktori diplomával ismerte el.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.