Tiszántúli rész.

Full text search

Tiszántúli rész.
A vármegye tisztántúli déli területére vonatkozólag Tariczky Endre a következő adatokat közli velünk: Az Ásotthalomból három zöldpatinás, sodronysorozatos karperecz, több virágos fejű mell- és hajtű, tört darabokban és egy sodronyos arany melltű került elő. Az utóbbi aranyékszert az Ásotthalom halászó öblének jobb szárnyán találták, a mely egészen az Egyekorr nevű Tiszapart révátjárójáig terjedt s a hol az ásotthalmi nép iderajzott csapata lakott. Az ékszer, a mely alakjára teljesen megegyezett a fentebb ismertetett veresrézkori melltűvel, tehát mindkettő egy érczmíves kezéből és műhelyéből kerülhetett ki, egy kis fekete fénymázas, ékidomokkal díszített csuporba volt rejtve, a mely szintén magán viselte az ásotthalmi agyagműhely jellegét. Az 1880-ik évi árvíz a Tisza jobbpartján levő Aponhát nevű homokhát délkeleti oldalát megszaggatta, az őskori sírokat kimosta és ez alkalommal is több ugyanilyen fekete fénymázas hamvveder töredéke került napfényre. E helyen ásatásokat is végeztek és még néhány feketemázas hamvvedret, egy szarvasagancs-fokost és egy bronzsarlót találtak.
A további kutatások során az Ásotthalomból néhány öntőminta került elő. Ezenkívül még egy értékes aranyleletre bukkantak, a mely hét pár egymásba illő, arany, női mellkapocsból, 400–500 fölfűzhető arany gyöngyszemből és szarvasagancsból készült, czifrázatokkal ékesített lózablából állt. Az aranykapcsok a föntemlített minták egyikébe bele is illettek. Találtak még agyaggyöngyöket is, melyek sárga, aranyfényű mázzal voltak bevonva.
Az Ásotthalom népéhez tartozhatott az is, mely a halom öbölzetének balszárnyán foglalt telephelyet, az ú. n. tiszafüredi Szőlőskert felső részén, a tiszapart mögött, a mint ezt az utánuk felmerült emlékmaradványokból megállapítani lehet. – Azonban rajtuk kívül volt még egy halászó néptörzs a hevesvármegyei terület délnyugati oldalán, a mely az Üllőlapos tiszaigari dűlőjében foglalt magának birtokállományt, a hol a tiszapart oldalán halmot is emelt, mely később Földvár nevet nyert. Mikor a halom megmaradt részét megásták, ugyanolyan rétegesnek mutatkozott, mint az Ásotthalom. Néhány régiséget is leltek benne, melyek a tiszafüredi múzeumba kerültek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit