Bugát Pál.

Full text search

Bugát Pál.
Bugát Pál, orvos, egyetemi r. tanár, a m. tud. akadémia rendes tagja: szül. 1793-ban, Gyöngyösön, hol atyja szegénysorsú szabómester volt. Tanulmányainak elvégzése után Bakabányán, Selmecz- és Bélabányán volt orvos, majd 1824-ben az egyetem sebészeti tanszékére nevezték ki. 1849-ben ő is követte a magyar kormányt Debreczenbe és résztvett a honvédelmi bizottság ülésein, ezért megfosztották tanári állásától, sőt nyugdíj-igényétől is. A nyilvános életről így leszorítva, szülőföldjén s budai magányában éldegélt, tanulmányának s munkái befejezésének szentelte idejét. Családi élete gyermektelen lévén, nyolcz csángófiút taníttatott s neveltetett saját költségén. Meghalt Pesten, 1865-ben. Egyaránt jeles volt mint orvos és mint nyelvújító is. Bár az utóbbi szempontból működése sok kifogás alá esik, czélja: a természettudományi műszavak megmagyarítása, dicséretes. Az ő kezdeményezésére és fáradozásai következtében keletkezett a Magyar Természettudományi Társulat 1841-ben s ugyancsak ő írta 1844-ben a Természettudományi szóhalmaz-t, melyben mintegy 40.000 műszót írt össze, s az ezernyi rossz között (pl. kristály: fog, elefánt: fil, declinatio: szerjelés, coniugatio: szermelés stb.) számtalan, ma már elfogadott jó szót is találunk. Tőle ered a mai orvosi irodalomban használt szavak egy része. 14 kisebb-nagyobb orvosi munkát írt s a korabeli tud. folyóiratok hasábjain minduntalan találkozunk nevével.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit