Sebők László (Ethei). Gyöngyösön szül. 1840 június 25-én. A papi pályára lépett. A budapesti középponti papnevelőben elnöke lett az irod. társulatnak s már ekkor több czikket küldött a kath. irányú lapokba s folyóiratokba. 1862-ben misés pappá szenteltetvén, két évig káplánkodott, majd Egerbe került, hol hitszónok, majd 1868-ban theol. tanár lett. 1875-ben szülővárosának óhajára elfoglalja a győri plébániát. 1881-ben elhúnyt. Tevékeny munkása volt az irodalomnak. Különféle hírlapokba százakra menő vezér-, politikai, társadalmi, szépirodalmi, vallási czikket és költeményt írt. Fordított angolból, francziából, olaszból és németből. Hangjegyre alkalmazott költeményeit az Egri Dalcsarnok s a Harmonia hozták.
Munkái: A japáni szent vértanúk története. – Jézus Krisztus élettörténete (Venillot után francziából). – Gyöngyös és vidéke története. – Kis világ (gyermekversek). – A nótárius levelei. (Ebben a régi Czuczor-féle Paprikás verseket újítja fel). – Téli olvasmányok (szépirod. műveinek gyűjteménye). – Sandeau: Madelaine, regény (fordítás).
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.