Szénbányaterv.

Full text search

Szénbányaterv.
Újabban a figyelem egy fontos természeti kincsre: a szénre irányult. Mióta a közeli Salgótarján, gazdag kőszénbányái révén, hazánk egyik legnagyobb ipartelepévé fejlődött s mivel Pásztó is a salgótarjáni szénmedenczében fekszik s körülötte néhány kilométer távolságban, Homokterennén, Mizserfán, Bátonyban, Szirákon s Rózsaszentmártonban többé-kevésbé jó minőségű szenet adó bányák keletkeztek: egyesek a községben már egy évtizeddel előbb kutatási kisérleteket tettek. Több pontján a határnak néhai Szabó József bányamérnök kézi erővel ásatásokat eszközölt s a községbeliek egybehangzó állítása szerint a határnak 3–4 pontján, alig néhány öl mélységben, megtalálta ama diluviális rétegeket, melyek a szén fedőrétegeiként jelentkeznek. Ezt látszik igazolni még az is, hogy imitt-amott talajmélyítő szántás közben ma is gyakran vet föl az eke megkövesedett fadarabokat. E kutatások azonban eddig kellő eredményre nem vezettek. Az 1908. évben ismét mozgalom indult meg s néhány geológiai fölvétel eredményétől támogatva, a község és környék kisbirtokosai, iparosai s kereskedői lelkesen üdvözölték és pártolták a mozgalmat.
Pásztó község lakossága 1910 szeptember végéig szerződésileg opcziót is adott a közvetitőnek s a kötött szerződést – a vármegyei törvényhatóság felterjesztésére – a m. kir. pénzügyminisztérium is felülvizsgálván, azt a község érdekeire nézve előnyösnek mondotta ki s a vármegyének jóváhagyásra 178ajánlotta. E fontos közgazdasági kérdés azonban mégsem nyerhetett kedvező megoldást; ennek oka részben a megváltozott üzleti konjunkturákban, részben pedig abban rejlett, hogy a községbeli nagy- és középbirtokosok, kiknek a nógrádi részen is van birtokuk, a tulajdonukban levő s kb. 6900–7000 k. holdat kitevő területből körülbelül 5000–5200 holdnyi birtokukat vagy kivonták, vagy pedig oly magas igényekkel léptek föl, hogy azokat a közvetítő vállalkozó nem fogadta el.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit