Nagykereskény.

Full text search

Nagykereskény.
Nagykereskény, tóttal vegyes magyar kisközség, 51 házzal és 400 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Léva, postája Kiskereskény. Ősi települt hely, a mit a falu határában talált kelta korbeli leletek bizonyítanak. A község nevével először 1320-ban találkozunk az oklevelekben, a mikor Krskany alakban szerepel. Possessio Kereskenyt említenek 1349-ben, 1411. és 1424-ben az iratok. Abban az időben a lévai várnak volt a tartozéka. A XVIII. században a Kereskényi, Simonyi, Szászy és Horváthy családokat uralta a falu. 1767-ben kezdte 59meg itt a birtokszerzést Kéthelyi Mailáth Ferencz és megvásárolta a Simonyi-családtól a ma is álló kastélyt. A mult század elején a Mailáth családon kivül, a Zsarnóczay és Mándy családokat találjuk birtokban; a XIX. század második felében pedig Mailáth László és Imre, továbbá Pogány Pál voltak a falu birtokosai. Ezidőszerint özvegy Majláth Lászlónénak, szül. Bakonyi Máriának, valamint Pogány Pál örököseinek, továbbá Ordódy Lajosnak és Lászlónak van itt nagyobb birtokuk; ez utóbbiak a Mailáth Imre-féle javak jogutódjai. A községbeli templomot Mailáth Ferencz építtette a XVIII. század végén. Nagykereskényhez tartoznak: a Jakubi-major, mely özv. Mailáth Istvánné tulajdona. A faluhoz tartozik még a Rovnya-major is. A községben mészégető-telep van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit