Mária Terézia királynő Selmeczbánya mellett döntött, a midőn 1763. Június 9-én a bányászati főtanintézet felállítását elrendelte. Ebben a királynőt nemcsak a magyar nemzet iránt való hálaérzete vezette, hanem, királyhoz méltó bölcsességgel, a gyakorlati czél is, mely a bányászati felsőbb szakoktatáshoz kapcsolódik.
2001763. szeptember 17-én kezdődött az új főtanintézetben a nyilvános tanítás. Jaquin Vilmos cs. és kir. Bányatanácsos és Boda Miklós gráczi jezsuita páter voltak az intézetnek első professzorai. Az előbbi a kémiát, a mineralogiát és a metallurgiát (kohászat), az utóbbi a matematikát adta elő. Az intézetet ugyanekkor kémiai laboratóriummal, mineralogiai gyűjteménynyel és könyvtárral szerelték fel. A két tanszékkel bíró tanintézet oly fejlődésnek indult, hogy csakhamar elégtelennek bizonyult a hallgatók befogadására. Ez oknál fogva Mária Terézia királynő 1768-ban megbízta az »udvari bányászati commissiót«, a mely akkoriban bányaügyekben a legfőbb hatóság volt, új »szervezeti statutum« kidolgozásával.
A bizottság által kidolgozott új szervezetet a királynő 1770. Április 2-án szentesítette s az intézetet egyúttal akadémia rangjára emelte.
Az új szervezet három tanszék között osztotta meg a tananyagot. A harmadik tanszékre Delius Kristóf bánsági bányaigazgatósági ülnököt nevezték ki rendes professzorrá bányatanácsosi ranggal.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.