A tanulmányi idő az akadémia megalapításától kezdve egészen 1848-ig a bányászatnál három évre terjedt, habár négy évre való kiterjesztését már 1809-ben és 1813-ban is tervezték. A négy évi tanulmányi idő végre 1848-ban életbelépett, azonban olyképp, hogy a hallgatóknak ezalatt az idő alatt mind a Bányászati, mind a kohászati szakot kellett végezniök. Az 1872-ben életbelépett új szervezet a szakokat specializálta s mindegyik szak elvégzésére három évi tanulmányi időt állapított meg. Mivel azonban a tananyag, a bánya- és kohótechnika rohamos haladásával kapcsolatban, a tizenkilenczedik század utolsó két évtizedében a régivel szemben rendkivül megszaporodott, az 1904-iki szervezet a tanulmányi időt valamennyi szakra nézve négy évben állapította meg.
Az erdészeti szakon 1808-tól kezdve 1848-ig két év, azután három év volt a tanulmányi idő tartama, melyet azonban 1861-ben az osztrák erdészeti tanintézetek mintájára, ismét két évre szállítottak le. 1865-től kezdve az erdészeti ágazat tanulmányi ideje teljesen megegyezik a bányászatiéval, sőt 1872-től kezdve az erdőmérnökökre nézve négy évben volt megállapítva.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.