Térfi Gyula.

Full text search

Térfi Gyula.
Térfi Gyula, igazságügyminiszteri osztálytanácsos, a magyar jogászvilág egyik kiváló szorgalmú és tudású tagja, szül. Komáromban 1864-ben. Középiskoláit Komáromban, Pozsonyban és Budapesten elvégezvén, itt jogot hallgatott és eleinte a közalapítványi kir. ügyigazgatóságnál lépett hivatalba. 1886-ban azonban a birósági pályára lépett, melyen tehetsége révén gyorsan emelkedett. Dolgozataival, melyek sűrűen jelentek meg a Jogtudományi Közlöny, Jogállam, Magy. Jogász-Ujság szaklapokban, magára vonta a jogászközönség figyelmét. Budapestre került törvényszéki birónak és 1900-ban az igazságügyminiszteriumban osztották be szolgálattételre. 1902. június havában miniszteri osztálytanácsossá nevezte ki a király. Tevékeny részt vett a Jogi Lexicon szerkesztésében, melyben több száz czikke jelent meg, főleg a perjog és a perrendtartás köréből. 1903 óta az ügyvédvizsgáló-bizottság tagja.
Munkái: A kir. itélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. Budapest, Franklin. I–X. kötet. 1898–1907. – Grill-féle Döntvénytár: Polgári Törvénykezés 1., II. (szerkesztette Pap Józseffel és dr. Gaár Vilmossal). – Polgári perrendtartás és jogsegély. IV. kiadás. Budapest 1906. –A polgári perrendtartás zsebkönyve. Budapest, 1906.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit