Kecskéd.

Full text search

Kecskéd.
Kecskéd, vértesaljai kisközség, az Általér völgyében. Házainak száma 157, róm. kath, vallású és németajkú lakosaié 901. Körjegyzőségi székhely. A postája és vasúti megállóhelye helyben van, a távírója pedig Környén. Előbb a királyi pásztorok lakóhelye volt, később Oroszlán és Dad sorsában osztozott. A török világban elpusztult és hosszú ideig elhagyott puszta volt, mindaddig, míg az Esterházyak birtokába került; József gróf németeket telepített ide. Nevét is annak tulajdonítja a hagyomány, hogy a német telepesek sok kecskét hoztak magukkal és tartottak itt. Ez azonban tévedés, mert a község neve sokkal régibb. Területe már a rómaiak korában is lakott volt, mert határában gyakran találnak római régiségeket. Azelőtt híres gyümölcstermelése volt. A mult század elejéről azt a feljegyzést találjuk, hogy több mint tízezer kiváló gyümölcsfája és híres juhtenyésztése van. Voltak és vannak itt halastavak is, melyek szintén nagyon régiek. Mostani róm. kath. temploma 1764-ben épült. Az egyház két érdekes ereklyetartót őriz, melyek még a kamalduli barátok majki kolostorából valók. Ide tartozik Újkecskéd tanya is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit