Szomód, nagyközség a Vértesek alján, 270 házzal és 1506, nagyobbára róm. kath. vallású, magyar lakossal, a kik között még néhány németajkú is akad. Postája helyben van, távírója Tata, vasúti állomása pedig Tata-Tóváros. Az itt-ott néha felbukkanó ókori leletek a mellett tanúskodnak, hogy már a rómaiak korában megült hely volt. 1216-ban találjuk első írott nyomát, a mikor Sumuld néven van említve. 1349-ben villa Zomold alakban szerepel, a tatai vár tartozékaként. 1446-ban a Rozgonyiak az urai. Az idők folyamán ez is a többi tatai várbirtok sorsában osztozott, mígnem végre az Esterházyak kezére került s most gróf Esterházy Ferencz a birtokosa. A községben két templom emelkedik. Az egyik, a róm. katholikus, 1775-ben, a református pedig 1889-ben épült. Az utóbbi egyháznak 1620-ból származó érdekes úrasztali kelyhe van. Ide tartoznak Mária Magdolna és Szilánvölgy puszták, Ferencz major és Leshegy tanya. Ez utóbbin, a hagyomány szerint, a török világban őrház volt. Egy közeli hegynek a neve pedig Mikola vagy Várhegy s ehhez az a hagyomány fűződik, hogy ott hajdan valami váracs állott. A már 124említett tatárjárás előtti Astanc nevű falu határának egy része e község határába olvadt. Szomód azelőtt jó boráról is ismeretes volt.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.