Habsburgi Rudolf.
Habsburgi Rudolf.
A székesfehérvári országgyűlés után (1275.) mindenütt felütötte fejét a pártoskodás, melynek lecsendesítésére a király az 1275. év elején hónapokon át tartózkodott a túladunai országrészekben. 1276 január havában még Zalában találjuk a királyt, míg február havában a Dráva 430mellett táborozott. Márczius 21-én Vértes-Szent-Kereszten tartózkodott, másnap már Táton, Esztergom vármegyében állított ki oklevelet. (Szabó Károly: Kun László, 35. l.) A következő évben László király ismét megfordult a vármegyében s ez alkalommal Aranyosról keltezi egyik oklevelét (Ráth Károly i. m. 36. lap.) 1278-ban az ifjú király az Ottokárral kitört háborúban segélyére sietett szövetségesének, Habsburgi Rudolfnak. A Székesfehérvárt kibontott királyi zászlók alá Komáromból és Szolgagyőrből is sorakoztak a királyi várjobbágyok. Székesfehérvárról a királyi sereg Győrré, majd Pozsony felé vonult. E sereg döntötte el az augusztus 26-án vívott morvamezei csatát, mely a Habsburg-ház jövő nagyságának alapját vetette meg. A hadjáratban többek közt a Koppán nemzetségből származott Péter fia, Miklós és Imre fia, Mihály a királyi lovászok és hajósnépek comesei tüntették ki magukat, a kik közül Miklós arczán lándzsa ment keresztül, míg Mihályt lándzsával taszították le lováról, úgy, hogy sebeibe majdnem belehalt. E hadjáratban szerzett érdemeik elismeréseül 1284-ben Vas falut nyerték adományul. (Wenzel, IX. 380.)
E fényes győzelem azonban nem hozott áldást a hazára. A kunok befolyása az ifjú királyra csak növelte a zavart, melyet a folytonos kormányváltozások és ebből kifolyólag a hatalomból kibukott főurak lázadásai és pártoskodásai idéztek elő. László király csakhamar kénytelen volt személyesen hadat vezetni kedvelt kunjai ellen, mely hadjáratban az Igmánd nembeli Miklós fia András is életét vesztette. (Pauler Gyula i. m. II. 371.) Ugyancsak az e hadjáratban szerzett érdemeiért nyerte a Káta-nembeli Rafain ispán Mócs helységet, melyet eredetileg a kun származású Alprának adományozott a király, s a mely birtok a lázadásban részes Alpra fiaktól elkoboztatott. (Fejér, V. 3., 258.) Kitüntették még magokat a Koppán nembeli Miklós és Mihály, a királyi lovászok és hajósnépek comesei is. 1282-ben Csák Mátyus lett ismét a nádor s mellette Ladomér esztergomi érsek nyer nagy befolyást az ország ügyeiben, kinek a király 1285-ben Szakállas udvarnok-, várnép- és királyi lovászbirtokot adta kárpótlásul az anyakirályné által az érsekségnek okozott 400 márka kárért. (Pauler i. m. II. 382–383.) A Németújváriak egyesülvén a hűtlen Tamásfiakkal, a Barsákkal, köztük Lóránt volt vajdával, 1287. márczius közepén a Zsitva körül megtámadták a királyi hadat, melyet szétvertek. László király közbocsánatot hirdetett ugyan, de a Németújváriakkal folyton éreztette haragját és ezért tétlenül szemlélte azt a küzdelmet, mely az 1289. év őszén Albert osztrák herczeg és a Németújváriak közt lefolyt, s melynek az ország határszéli vármegyéi is áldozatul estek. IV. László e magatartása csak növelte ellene az elkeseredést, míg végre elérte a végzete, s kedvelt kunjai 1290. július 10-én Körösszegen orozva meggyilkolták.
