Pajor István.
Pajor István.
Pajor István (Tótlipcsei) szül. 1821-ben Ipolynyéken. Középiskoláit Korponán, a jogot Losonczon és Pozsonyban végezte. A 40-es évek országgyűlésein távollevők követeként vett részt id. gróf Apponyi György képviseletében. Ügyvédi oklevelet is szerzett, majd Hont vármegye első aljegyzőjévé választotta. A szabadságharczban mint hontvármegyei nemzetőrfőhadnagy vett részt. Az abszolut korszakban kiscsalomiai birtokára vonúlva, ügyvédi diplomájától is megfosztották, de néhány év múlva visszakapta. 1860-ban Balassagyarmatra költözött s azóta élénk részt vett Nógrád vármegye közéletében. 1872-ben a vármegye tiszti főügyészévé, majd árvaszéki elnökévé választotta, mely hivatalából való nyugalomba vonulása után kir. tanácsos lett. Tagja volt a Petőfi-társaságnak s az irodalommal állandóan foglalkozott. Nagy nyelvismerete felhasználásával, mint fordító, igen terjedelmes tevékenységet fejtett ki. Több külföldi utat tett a 60-as és 70-es években főleg Olasz- és Francziaországban, melyekről felolvasásain számolt be. Lefordította Horatius összes műveit, Corneille Cinnáját, Wetschel Imádságait, több latin és modern klasszikus költő számos munkáját. A vármegye számos kultúrünnepélyéhez írt ódát. Saját költeményeit több gyűjteményben adta ki. Utolsó versei »Tarka bokréta« czímen jelentek meg. Sok történetet s anekdotát örökített meg az »Emlékek és rajzok a 48 előtti jóvilágból« czímű munkájában, melyet Balassagyarmaton a 90-es években adott ki. Utolsó munkái voltak: »A két Diana« czímű dráma Dumas egyik regénye után s Zrinyi Szigeti veszedelmének modern nyelvre való átültetése, melyet 1899 márczius 28-án közbejött halála miatt már nem fejezhetett be. Ipolyi-Magyar Mithológiája adatainak terjedelmes részét szolgáltatta s élénk részt vett Nagy Ivánnal a Nógrádmegyei Múzeum megalapításában.
