A török korban.

Full text search

A török korban.
A törökdúlás hosszú időre véget vetett Magyarország iskolai fejlődésének is.
E korban vármegyénk egyetlen középiskolája: a füleki gimnázium is, más vármegye területére: Osgyánba szorult.
A paphiányt a római katholikusoknál némileg pótolja a licenciátus (Herencsény), a tanítót a protestánsoknál a lelkész-tanító.
A külföldi egyetemekről hazatért ifjúság a protestantizmust terjesztette, földesuraink nagy része s vele a jobbágyság stb. a protestáns vallásra, és pedig a magyarság a református, a tótság az ágostai hitvallású evangélikus vallásra tért.
A protestánsok eszméiknek terjesztése és biztosítása végett, a hol csak lehetett, iskolákat és könyvnyomdákat állítottak fel. A vagyonosabb urak a külföldről tudósokat hívtak tanítókul, kik azután a nemes sarjak mellett itt-ott a pórgyermekeket is tanították.
Így alakult azután a két tanítási irány: a római katholikus és a protestáns, ez utóbbinál a református és az ágostai hitvallású evangélikus.
Ez irányok megegyeztek abban, hogy a felsőbb oktatás gerincze csakis a latin nyelv művelése lehet, mely elvnek szolgálatában, a hol csak lehetett, az elemi is állott; a nemzeti, vagyis anyanyelvi oktatási irány pedig a kisebb helyek és a leányok iskoláiba szorult.
A protestánsok is megtartották a katholikus egyháznak azt az álláspontját, 240hogy az iskola a templom előcsarnoka s így az embert már kiskorától kezdve vallásosságra és erkölcsösségre kell nevelni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit