De csakhamar Losonczra érkezett a hír, mely szerint a császáriak a losoncziakat árulással vádolják, mert szerintük a polgárság is részt vett a harczban, sőt az ágyúkat és a honvédeket jó előre a templomban rejtették el. Ez a hír érthető aggodalommal töltötte el a losoncziakat.
Gyarmat felől olyan hangok hallatszottak, hogy a lakosságra roppant sarczot készülnek vetni a császáriak, az embereket csecsemőstül kardélre fogják hányni, a várost pedig egyenlővé teszik a föld színével. A hír napról-napra komolyabb és fenyegetőbb lett. Már egy nyomozó csapat kiküldéséről is tudomást szereztek. A lakosok vagyonukat a szomszéd helységekbe hordván, kezdtek kivonulni a városból. Az elüljáróság a rendre és békére felügyelő választmányt szervezteti. Ez azonban nem tudta meggátolni azt, hogy a Gömörben portyázó pesti guerillacsapat többször be ne csapjon a városba, fenyegetvén a lakosságot arra az esetre, ha meghódolna.
Végre csakugyan megindult a császári katonaság. Az előcsapat, mely 400 emberből állott, Schmidt kapitány vezérlete alatt közeledett a városhoz. De csak az üres várost találta ott; a lakosság elmenekült. A megtartott vizsgálat során meggyőződtek a császáriak vádjuk alaptalanságáról; megállapították, hogy az ágyúk a szűk templomajtókon be sem fértek volna, az egész környék pedig azt vallotta, hogy látta Beniczky honvédeit Osgyánból sietve Losoncz felé vonulni. A katonaság erre megtorlás nélkül távozott. A városba ismét visszatért polgárság azonban csak akkor nyugodott meg, a mikor Götz és Ramberger felvidéki hadteste Gyarmatról Váczra sietett a császári főhadsereghez.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.