A szécsényi országgyűlés 200-ik évfordulója.

Full text search

A szécsényi országgyűlés 200-ik évfordulója.
1905 szeptember 12-én nagy fénynyel ünnepelte meg Nógrád vármegye, s annak kezdeményezésére az egész ország, a szécsényi országgyűlésnek, a kuruczkorszak e kimagasló eseményének, 200 éves emlékünnepét. A Szécsényben lefolyt magasztos Rákóczi-ünnepély; – melyen a vármegye közönségén kívül a főrendiház, képviselőház, a tudományos egyesületek, a törvényhatóságok küldöttségei is megjelentek, – délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődött a templomokban. Balassagyarmat és Losoncz felől külön vonatok szállították a vendégeket és a tanuló ifjúságot. Három századba osztott és századonként külön-külön színű népies viseletbe öltözött 200 főnyi bandérium előzte meg a templomi menetet, Dióssy Aladár (parancsnok), br. Jeszenszky László (zászlótartó), gr. Pejachevich-Mikó Endre, Pekáry István, Sebastiáni Vilmos, Sztranyavszky Sándor és Strausz Miklós vezetése alatt. Az isteni tiszteletek után a várkastély alatti mezőn, az egykori országgyűlés színhelyén, a Szózat eléneklése vezette be a tulajdonképeni ünnepséget, melyen Nagy Mihály alispán magasszárnyalású üdvözlőbeszédet. Fáy Albert dr. pedig szintén nagyhatású emlékbeszédet mondott. Török Zoltán főispán és Hanzély Gyula pedig a Nemzeti Intézet képviseletében, 4000 koronányi díjat osztottak szét, a magyar nyelv tanítása körül érdemeket szerzett néptanítóknak. Az ünnepély rendjét a dalegyletektől előadott Rákóczi-induló, majd a vármegyeház termeiben rendezett fényes bál zárta be. Az ünnepélyről Emlékfüzet is jelent meg, melynek magva Nagy Mihály alispánnak »Nógrádmegye II. Rákóczi Ferencz korában, a szécsényi országgyűlésig« czímű alapos és élvezetes történelmi tanulmánya volt. A nagy fejedelem emlékéhez méltó keretek közt lefolyt ünnepély gondos rendezéséért az alispánnak a törvényhatóság utóbb jegyzőkönyvi elismerését is nyilvánította.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit