Nándor halálával Ferencz, bihari főispán és királyi főajtónállónak, a család egykori seniorának testvéröcscse: Károly vette át a seniorátusi uradalmak haszonélvezetét.
Károly 1785 október 11-én született. 1832-ben Vas vármegye főispáni heh-tarbójává nevezték ki, mely állását tíz éven át nagy buzgalommal és tapintattal töltötte be. Alatta vette kezdetét a vármegyei székház kibővítése, mely munkálatok 1848-ban nyertek befejezést. Különös érdeklődéssel kísérte a vármegyei közigazgatást is s a közgyűlés elé kerülő ügyekről mindenkor kimerítő jelentést tétetett magának. 1842-ben megvált Vas vármegyében viselt főispáni helytartói állásától s birtokaira vonult vissza, melyeket mintaszerű gazdálkodással gyarapított. Az övé volt a czifferi, loóki, kelecsényi (Nógrádban) és a straszlói uradalom. 1807-ben nőül vette gróf Batthyány Antonia csillagkeresztes hölgyet, a kinek 1825-ben bekövetkezett halálával másodszor nősült s 1842 január 28-án gróf Apponyi Francziskát vezette az oltárhoz. Első házasságából származott Nep. János. a család későbbi seniora és József, 1865–69-ben országgyűlési képviselő.
A seniorátus történetében is maradandó emléket biztosított magának. Ő építtette fel a zsélyi kastély nyugati részét, a hol a családi levéltár nyert elhelyezést. Elkészíttette a nagyterem számára a seniorok arczképeit és az ő áldozatkészségével vette kezdetét a Zichy család oklevéltárának kiadása, melynek első kötete 1871-ben jelent meg. (Századok, 1869. 589., 1870–1871.). 1876 június 1-én, Czifferen bekövetkezett halálával, a seniorátus Zsigmondra szállott.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.