A szerető.
A szerető.
Szeretőre máshol is szert tesz a legény, de igazi belső viszony aratás alatt szövődik közöttük, mikor már »megismerczették«, hogy egymáshoz illenek s kiviláglik a lányról, hogy dógos-e? Ha ügyesen hajlik a marok után, akkor szombaton este bekopogtat a legény a komra ajtaján vagy a ház ablakán: Erissz be, Mari! Ha nem hiába kopogtat, akkor nehány nap múlva nyíltan szeretőjüknek vallják egymást s az egész falu tudja, hogy pénteket kivéve, majdnem minden este »eggyüttlevének« (együtt szoktak lenni), még pedig tanú nélkül, sötétben, mert az ilyen szeretőkhöz való járások szigorúan tisztességes határok között mozognak s épen ezért köztudomásúak is. Ha a legény nem úgy viselkedik, mint kellene, akkor már kibújik a szög a zsákból s egykettőre »kimondanak« neki. Hiba ritkán történik, 158jobbágylánynál pedig úgyszólván sohasem. Így turbékolnak egészen a vizitáczióig, mikor a pántlikás kalapú legény már azt énekli, hogy: »E kő mennyi, č kő katonoának, – Itt kő hannyi az eldesanyoámat. – Szeretőmvel nem sokat gondolok, – Mer’ azt minden váorasban tanáolok!« Vagy: »Esik esső, č kő mennyi messzire, – Itt kő hannyi a rózsámot, de kire? – Tëroád hagyom, letkedvesebb pajtoásom: – Éllyed vele viláogodat, nem báonom!«
