Husvét. A májfa.
Husvét. A májfa.
Egyébként az egész husvét a régi tavasz-ünnep tisztulásaira emlékeztet, mert husvétkor a palócz kisöpri, kimeszeli, kitapasztja, rendbehozza házát, megnyírogatja a lovát, kipuczolja a szerszámait és tisztogat mindenütt. Nagypénteken reggel a kocsisok megúsztatják a lovakat, hogy a rontás ne fogjon rajtuk, a lányok a patakra szaladnak mosakodni, hogy egész esztendőben szépek és egészségesek legyenek, a fiúk pedig kolomppal és ostorpattogással kergetik ki a házból a kígyókat és békákat (boszorkák), szóval mindenki azon van, hogy mintegy megújhodva felfrissüljön s minden rossztól megszabadúljon. Ugyanaz a törekvés látszik meg a »fëcskét látok, szeplőt hányok« tavaszi kis mondókában is, sőt még a »mályfa« is a tavaszünnepre emlékeztet. A májfánál az a fő, hogy lopott legyen s »igenyes«, mint a gyertyaszál, mert ha görbe vagy ha nincsen szépen kipántlikázva, akkor épen olyan csúfságságszámba megy, mint az Ablak (Oblath) zsidó kocsmája elé állított meszelő. A pántlikázást s a kiczifrázást néhol maga a lány végzi, s ezzel mutatja meg, hogy kedves-e néki a májfahozó? Erre vall a sóshartyáni nóta:
»Ki hallotta annak hírit, – Gácsi Pista legínysígit? – Fűrészvel vágja a mályfát ,– Hogy ne hallják kopogását. – Fővetyi a jobb vállára, – Viszi Mari udvarára, – Kejj fő Mari, itt a mályfa. – Jóécczakát, vigyâzz rája! – Fölkę Mari hamarjába, – Kendőt keres a láodába, – De nem tanâo haragjába – Kapczáot köt hát a májfára!«
