IV. A megye teherviselő-képessége.

Full text search

IV. A megye teherviselő-képessége.
A királyság első századaiban az államháztartás leginkább a földbirtokon nyugodott. Szent István alkotmánya szerint az ország első földbirtokosa, az ingatlanok ura, maga a király volt, a ki a megszállott részeken kívül, a vármegyei rendszer révén, minden ingatlannak kétharmadrészét élvezte, míg az egyharmadot a közigazgatás költségei emésztették fel. A katonáskodás személyi és birtokteher lévén, a többi közszükségleti kiadásokról a királynak magának kellett gondoskodnia. Szaporították a király bevételeit az úgynevezett királyi haszonvételi jogok, melyek az ország közgazdaságának, iparának és kereskedelmének emelkedésével természetszerűen és arányosan növekedtek.
Az Árpádházi királyok sokszor túlzó bőkezűsége következtében megfogyatkozott a királyi birtokok száma s így elapadt a királyi jövedelmek egyik forrása is. Másról kellett tehát gondoskodni s így született meg a rovásadó, mely azonban mindig – talán Hunyadi Mátyás korát kivéve – önkénytes adomány jellegével bírt.
Sajnos, a mohácsi, vészt megelőző időből csak igen kevés adólajstrom maradt fenn s így csak igen hiányos képet alkothatunk magunknak az ország akkori nemzetgazdasági állapotáról.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit