A népesség fogyása.
A népesség fogyása.
1626-ban írja Bethlen Gábor Pázmány Péternek: „Adná az Úr Isten, volna húszszázezer nemzetünk, de ha connumerálnák az egész országot is a Fátrától innét, feleségestül, gyermekestül is, nem találnának kétszázezer magyar lelket, parasztot.*” A török uralom további folyásában a népesség száma még jobban megapadt. Ez az uralom valósággal emberírtás volt s igaznak bizonyult a régi mondás: hová a török lábát beteszi, elhervad ott a fű és virág.
Pray Georg. Litter. Gabr. Bethlen.
A Duna–Tisza köze szánalmas képet nyújtott. A vidéket ellepték a végtelen mocsarak és tavak. A forró évszakban a víz nagyrésze elpárolgott és buja fű lepte el a talajt, ellenben szárazabb években és szikkadtabb földeken sivatagjelleget adott a tájnak. A mocsaras vidék éghajlati és egészségi viszonyai igen rosszak voltak. A mit a népességből rabszíjra nem fűzött a török, el nem pusztított a török hűbérurak kapzsisága, ki nem öldösött a kóborló rablók gyilkoló keze, azt megtizedelte a mocsárláz, a betegségek ezer és ezer miazmája.*
V. ö.: Acsády. Magyarország. Budavár visszafoglalása korában. I. fej.
